Készen állsz a reménytelen igazságra? Vagy szívesebben hiszel a hazugságoknak?
Colleen Hoover, a közkedvelt bestseller-író lebilincselő történettel tér vissza. Ez a szenvedélyes, magával ragadó románc két, szörnyű múltat cipelő fiatalról szól, akik az élet, a szerelem és a bizalom útvesztőjében bolyongva együtt ismerik meg az igazság gyógyító erejét.
A koránt sem szent Sky végzős középiskolásként találkozik Dean Holderrel – egy sráccal, aki nagy nőcsábász hírében áll. A fiú már a legelső találkozás alkalmával rabul ejti a szívét, ugyanakkor félelmet is kelt benne. A múltjára emlékezteti Sky-t, aki hosszú időn át próbálta eltemetni magában a történteket. Eldönti, hogy távol tartja magát a fiútól, de annak kitartása és ellenállhatatlan mosolya hamar semmivé foszlatja az elhatározását. Dean azonban maga is nyomasztó emlékeket őrizget. Amikor ezekről tudomást szerez, az visszavonhatatlanul megváltoztatja Sky-t, talán örökre szétrombolva lelkében a bizalom érzését.
A múlt mindkettőjükön mély sebeket ejtett, melyek csak akkor gyógyulhatnak be, ha bátran szembe tudnak nézni a történtekkel. Az őszinteség az egyetlen út, hogy végre szabadon, korlátok nélkül éljenek és szeressenek. A Reménytelen egy olyan regény, amitől eláll a lélegzeted. Elvarázsol, magával ragad, transzba ejt. Készülj fel, hogy újra átéld az első szerelmet...
Jeanne véleménye:
Mindig nagy a "hájp" az olyan könyvek körül, amik szokatlan, felkavaró témát dolgoznak fel: ilyenkor kerülnek a képbe az elvakult rajongók, akik arany piedesztálra emelik a szerzőt, vagy a hozzám hasonló, habzó szájú olvasók, akik meg merik fogalmazni véleményüket akkor is, ha tudják, hogy népharagot szabadítanak magukra.
A Hopeless is egy ilyen történet: a családon belüli erőszak az a téma, amit előhúz a szőnyeg alól, és azt gondolom, ez egy fontos misszió. Amíg a világban az áldozathibáztatás a divat, beszélni kell arról, hogyan töri derékba egy ember életét az erőszak, és hogyan lehet túlélni, feldolgozni egy ilyen traumát. Egy jól megírt történet sokat segít a megértésben, az elfogadásban és akár abban is, hogy kiálljunk az áldozatok mellett. Szerintem a Hopeless nem ilyen.
Ha in medias res szeretném kezdeni a könyv értékelését, annyit mondanék, hogy bizonyos szempontból ez a könyv zseniális. Ennél erőltetettebb trágyakupac ugyanis nemigen fordult még meg a kezemben, szerintem lehetetlen lenne több klisét belepasszírozni ebbe az oldalszámba.
Szinte látom magam előtt a brainstormingot, ahogy Colleen és cimborái egymásra licitálva dobálták be a közösbe a különböző közhelyeket és fordulatokat, mert az képtelenség, hogy ennyi bődületes marhaságot egyedül hozott össze.
– Legyen a főhősnek valami gyerekkori traumája, ami felszínre kerül!
– Adjunk minden szereplőnek valami hülye nevet (Sky, Six, Lesslie), lehetőleg olyat, amiből ki lehet erőszakolni egy szánalmas szóösszetételt (HopeLess)!
– Legyen a legjobb barátnője a környék r*banca, aki mellett elég kontrasztos lesz majd a jelleme!
– Legyen a legjobb barátja a mások által kiközösített meleg srác!
– Érezzen leküzdhetetlen vonzalmat a gimnázium legbalhésabb sráca iránt!
– Hívják ezt a srácot mindig a vezetéknevén, hogy még véletlenül se kezdjen gyanakodni arra, hogy ők valójában már ismerik egymást korábbról!
via GIPHY
Sorolhatnám még tovább ezeket a végtelenségig, mert a sztori másból sem áll, mint ilyen részletekből, amiket úgy gyúrtak össze, hogy minden és mindenki egymással szorosan összefüggjön. Aligha találunk benne öncélú epizódot, ami csak a szórakoztatás kedvéért került bele a könyvbe: minden mondat okkal hangzik el, a szereplők minden helyre konkrét forgatókönyv alapján mennek el. Nincsenek véletlenek, minden egy hideg fejjel kialakított sémába illeszkedik bele, de pont ettől válik kiszámíthatóvá és a sokat olvasottak számára unalmassá az egész.
Az egyik legjobb példa erre Grayson, akit főhősnőnk, Sky/Hope, időről időre vendégül lát a szobájában egy kis csókolózás erejéig. És Grayson lesz ugyanaz a szereplő, aki történetesen kölcsönös megvetést érez Holder iránt, majd megtudjuk róla, hogy – micsoda meglepetés – ő volt Holder húgának, Lesslie-nek a barátja, mielőtt az öngyilkos lett (Sky/Hope apja miatt).
Igen, Hoover volt annyira vakmerő, hogy az öngyilkosság témájába is beletenyereljen, és papírra vessen olyan mondatokat, amiket a mai napig nem vagyok képes elhinni:
– Less a legbátrabb ember volt, akit valaha ismertem. Nem semmi elhatározás kell hozzá, hogy valaki megcsinálja, amit ő. Egyszerűen csak befejezni, anélkül, hogy tudná, mi jön utána... Hogy egyáltalán jön-e bármi utána. Sokkal könnyebb végig élni egy élettelen életet, mint egy "cseszd meg" kíséretében távozni. Ő azon kevesek egyike, akik ki merték mondani ezt a "cseszd meg"-et. Mindennap megdicsérem érte.
Hogy az idézetnél maradjunk, én is kimondtam azt, hogy "cseszd meg", és még cifrábbakat is. Tényleg azt kell sugallni, hogy az öngyilkosság a bátrak választása? Probléma esetén ez a dicséretre méltó megoldás? Szerintem ez rohadt nagy hiba, amit nem tesz jóvá az, hogy kb. 100 oldallal később előáll majd egy ellentétes véleménnyel. Cseszd meg, Hoover, te egy idióta vagy!
Olvasás közben viszonylag korán összeállt a kép bennem, azzal kapcsolatban, milyen trauma érte gyerekkorában Sky-t, és azt sem volt nehéz kitalálni, hogy az apja volt az elkövető. Megkaptuk a drámát, de az egészet annyira rosszul tálalta nekünk a szerző, szinte elbagatellizálta az egészet, hogy gyakorlatilag kevesebb oldalszám jutott ennek a cselekményszálnak, mint annak, hogy Sky első napjai hogyan teltek a gimnáziumban.
A nagy szembesítést, a válaszok keresését rövidre zárja azzal, hogy Sky/Hope apja kb. 10 mondat után öngyilkos lesz – ne felejtsétek el megdicsérni érte –, Sky és Holder visszamennek a motelszobájukba, és miközben az agyvelőt mossák le éppen magukról, Holder azon vekeng, hogy na, nem ő lehetett az első, aki megdugta a lányt. KOMOLYAN.
Ha ez önmagában nem lett volna még elég, ahhoz, hogy kiábránduljunk a könyvből, hibaként felróhatjuk a folyton visszatérő Hopeless szót, mert hát annyira hülye az olvasó, hogy az első magyarázat után nem fogta fel, miért érezte magát Holder reménytelennek. Nem, még legalább 229-szer a szánkba kellett rágni.
Az egyik kedvencemet, a hooveri életmű csiszolatlan gyémántját a végére hagytam:
– Élek. Ha összekevered a like (szeretet) és a love (szerelem) betűit, ki tudod rakni, hogy live (él). Használhatod arra, amit érzel.
Nos, arra, amit én érzek ezzel az idézettel, és úgy az egész könyvvel kapcsolatban, egészen más szót használnék, de azt tiltja a neveltetésem.
És remélem, tudjátok, mi a sztori legnagyobb tanulsága: ha valakivel egy üvegből isztok, "voltaképpen" csókolóztok.
Olvasásra ajánlom: Nem
Értékelés: 1/5
Bridget véleménye:
Nagyon régen olvastam már a Reménytelent, de aztán elmaradt az írás róla, ami miatt most nehéz összeszedni a gondolataimat róla. Alapvetően a Rubin pöttyös könyveket kedvelem, nyilván nem Pulitzer – díjas írások, de az ember nem is várja el tőlük; egy-egy könnyed délutáni/esti olvasmánynak pedig általában bőven megfelelnek.
Mostanában egyre felkapottabbak azok a történetek, amelyek főszereplőinek óriási múltbéli terheket kell cipelniük – erre szerintem korábbi kritikákban is utaltunk már, egyből minden ujjamra jutna egy, ha elkezdeném sorolni –, és bármilyen próbálkozásuk ellenére, hogy elfelejtsék őket, nem tudnak menekülni előle. Nos, Sky és Dean története, a Hopeless (Reménytelen) is ilyen.
via GIPHY
S habár tetszett a könyv, és nagyon nem szeretném párhuzamba állítani a hasonlóakkal, még sem tudok elmenni a tény mellett, hogy nem tetszett eléggé. Ha meg szeretném fogalmazni, hogy miért van ez így, konkrét listát nem tudnék írni, egyszerűen már a Reménytelen kapcsán is hiányérzetem volt.
Ott van például A nyugalom tengere, ami viszont olyan hatással van rám, hogy még ma is végigfut a hideg a karomon, és nem csak a múltbéli dolog miatt, hanem mert ott, a jelenben a karakterek annyira szerethetőek és minden tragédia ellenére is rengeteg vicces jelenetet kapunk, amelyek a mai napig megmosolyogtatnak. Ellenben a Reménytelenben nem sikerült sem azonosulnom, sem kötődnöm a karakterekhez. Mindazonáltal aláírom, hogy kaptunk Colleen Hoovertől egy olvasmányos, fordulatos könyvet, egy egészen durva lezárással.
De ahhoz mondjuk már kedvet nem kaptam, hogy a kapcsolódókötetet, amit már a férfi főhős szeméből látunk, kedvem legyen elolvasni.
Olvasásra ajánlom: Igen
Pontok: 4/5
