Harmincöt lány. Egy korona. Egy lehetőség, ami az életben csak egyszer adódik.

A Párválasztóban részt vevő harmincöt lány számára ez életük legnagyobb esélye. Egy lehetőség arra, hogy kiszabaduljanak abból az életből, amibe beleszülettek. Hogy belépjenek egy világba, amiben csillogó ruhákat és felbecsülhetetlen értékű ékszereket hordanak. Hogy palotában lakjanak és a csodás Maxon herceg szívéért vetekedjenek egymással.
America Singer számára azonban kész rémálom Kiválasztottnak lenni. Azt jelenti ugyanis, hogy hátat kell fordítania titkos szerelmesének, Aspennek, aki egy alsóbbrendű kasztba tartozik. El kell hagynia az otthonát, hogy beszálljon az ádáz közdelembe egy koronáért, amire nem is vágyik. Egy palotában kell élnie, amit a lázadók erőszakos támadásai fenyegetnek állandóan.
Aztán America megismeri Maxon herceget. Lassan megkérdőjelezi addigi terveit, és rádöbben arra, hogy az élet, amiről mindig is álmodott, talán köszönő viszonyban sincs a jövővel, amit korábban még csak el sem képzelt volna.

 

Bridget véleménye:

A Párválasztót sajnos már elég régen olvastam, és voltam olyan buta, hogy nem írtam róla egyből, így viszont alig emlékszem már rá. Azért ez is sokat elárul róla, valamint az is, hogy egy az nagyon megragadt: a borítója nagyon szép.

De a külcsín nem minden, így hát csak emiatt, ne is vegyétek meg a könyvet, mint ahogy Jeanne tette. Mert sajnos a kötet nem túl jó. Alapjában úgy tudnám leírni, mint egy nagyon fura köntösbe bújtatott disztópiás regény, ahol a világképet a könyv végéig is csak sejtjük, de nem tudjuk, hogy jutott ide a történelem: Észak-Amerika utódállamát ismét egy királyi család vezeti, ahol a trónörökösnek valóság show szerűen választanak párt a népből, mely különböző kasztrendszerkből áll… Kicsit sok már ez a nagy kasztrendszerezés a disztópiás regényekben, nem?

Nos, a legbosszantóbb nem a sok áthallás, hanem az, hogy magára erre a show-ra megy el a több száz oldal, míg a világról magáról csak annyit tudunk meg, hogy valamiért a történelemkönyveket nagyon dugdossák… Papírokat pazarolt el az írónő, fákat ölt meg feleslegesen a kiadó és a nyomda, azért, hogy azt olvashassuk, hogy a főhősnőnk szerelmi háromszögbe keveredik, ééééés öltözködik. De tényleg semmi más nincs benne, és sajnos az öltözködés van túlsúlyban, olyan 90%-ban.

Ha van olyan, aki ezt bírja, és úgy gondolja, megérné a 10%-nyi egyéb információ miatt elolvasni a könyvet, azt megnyugtatom, nem kell ilyen áldozatot hoznia: a karakterek unalmasak, egysíkúak, a férfi főhősök pedig kedvelhetetlenek.

Így az én pontjaim nem alakulnak fényesen, mindössze 1 az 5-ből.

Olvasásra pedig nem ajánlom.

Jeanne véleménye:

"Na, befejeztem ezt a szutykot!" – ez a megkönnyebbüléssel teli gondolat volt az első, amit a Párválasztó elolvasása után éreztem. Ritkán minősítek így könyvet, de ebben az esetben nem találtam megfelelőbb kifejezést: a szemet gyönyörködtető borító ugyanis egy silány történetet takar.

Főhősnőnk, Amerika Singer – sosem találnátok ki, de remekül énekel –, aki Illéában él, s az országról eleinte csak annyi információnk van, hogy lakosai kasztokban élnek,  s a hülye nevű embereket még hülyébb törvények alapján próbálja irányítani az uralkodói pár. Meg sem lepődünk tehát azon, hogy a fiatal trónörökös modern Noszály Sándorként egy valóságshow keretein belül választ magának életre szóló társat 35 lány közül, akik alig várják, hogy "ledobhassák a textilt a luxusbörtönben".

Ó, persze Lady Amerika (mert ám attól, hogy bekerült a húspiacra, egyből Lady lett belőle) nem ilyen, és a szerző minden egyes alkalmat megragad arra, hogy a különbözőséget hangsúlyozza. A vetélytársak mind túldíszítettek, plasztikok, egy-két kivételtől eltekintve undokok és felsőbbrendűek, csak a mi énekesmadárkánk a született, természetes szépség, aki az erkölcs és tudás megtestesült manifesztációja. És természetesen ő az egyetlen, aki igazából nem is akar Maxon herceg felesége lenni, csak azért jelentkezett, hogy megszabaduljon az anyja szekatúrájától, meg a coloradói síparadicsomról elnevezett /Aspen/ szolgálófiútól, akivel éjszakánként titokban egy faházban ölelkezik. Mert ő ugye olyan erkölcsös.

Néhány oldal után eltöprengtem azon, hogy ByeAlex olvasta-e a könyvet, mert a szövegben annyiszor szerepelt a "Kedvesem" szó, hogy akár ihletforrásként is szolgálhatott. A lapokon át tartó büdös nagy semmit (értsd cicaharc – mennyire különbözök a többiektől – cicaharc – milyen ruha van rajtam – mennyire különbözök a többiektől) olvasva nem derült ki számomra, miért is olyan nagy szám ez a Maxon herceg, szerintem egyáltalán nem karizmatikus, nem találtam benne semmi szeretni való tulajdonságot. Különösen bosszantott az, hogy Maxon "kuncogott"... ez talán a fordító hibája, de kuncogni a tizenéves csitrik szoktak, nem?

A hiányzó kerettörténetet egy kínosan beleerőltetett, rögtönzött történelemórával oldja meg a szerző, amiből árad a xenofóbia – hihetetlen számomra, hogy a kínai és orosz terjeszkedéstől való félelem ilyen formában ölhet testet. Emellett már nem sok szót fecsérel arra, hogy hogyan is alakult ki a kasztrendszer, de legalább Amerika ruhája piros volt, a többieké meg kék, így annyira különböző volt a vetélytársaitól.

A könyv olvasása során két kedvenc részletem volt, amit feltétlenül kiemelnék:

"– Milyen volt? – súgta halkan, ahogy elvárták tőlünk az asztalnál. De ettől a három elsuttogott szótól..."

 Akárhogy is számolom, ez csak kettő. És a másik, ami 2 héttel a Párválasztó kezdete után hangzik el:

Azoknak a lányoknak a fele, akiket elküldtek, mostanra polgármesterek és hírességek fiaival jegyezte el magát.

Tehát a gondos kiválasztási procedúra első fordulójában sikerült olyan erkölcsileg szilárd, igazi királynőnek való nőket összegyűjteni a palotába, akik a lapátra kerülésük után néhány nappal már vigaszra is találtak. A szerző által sugallt értékrendért külön gratulálok, az tényleg komoly mérce emberileg, ha valaki egy polgármester vagy híresség fia.

A történet végére kapunk némi feszültséget, amit nagy jóindulattal lehetne szerelmi háromszögnek is nevezni, ha nem arról szólna az egész, hogy Maxon randizgat és America mellett fűz még pár csajt. A körmeimet tehát nem nagyon rágtam le, igazából annak örülnék, ha két szék közül a padlóra esne főhősnőnk, de Illéa álomvilágában ez úgysem fog megtörténni.

Értékelés: 5/2

Olvasásra ajánlom: nem.