Kiera Cass – Az Elit

2014. augusztus 07. - jeanne green

A Párválasztót 35 lány kezdte meg. Mostanra azonban már csak az Elitnek nevezett csoport maradt versenyben Maxon herceg szerelméért, s a harc ádázabb, mint valaha. Minél közelebb kerül America a koronához, annál jobban meg kell szenvednie azért, hogy végre megtudja, kihez húz valójában a szíve. Minden Maxonnal töltött pillanat olyan, akár egy tündérmese, csupa lélegzetelállító, csillogó romantikus kaland. De ha a palotában meglátja őrt állni első szerelmét, Aspent, újra hatalmába keríti a vágyakozás az élet után, amit még közösen terveztek el.
Americának rettentően szüksége lenne egy kis időre. Míg azonban ő a kétféle jövő lehetősége között vergődik, az Elit tagjai pontosan tudják, hogy mit is akarnak - s egyre valószínűtlenebbnek tűnik, hogy Americának lehetősége nyílik választani...

Bridget véleménye:

Mivel már jó pár hét eltelt, mióta olvastam Cass Párválasztó sorozatának második részét, és mivel amúgy sem hagy túl mély nyomot az emberben ez a kötet (sem), így elő kellett keresnem a jegyzeteimet és magát a regényt is, hogy össze tudjam szedni a gondolataimat.

Aztán kiderült, hogy túl sok erőfeszítést tettem az ügy érdekében (bőven többet, mint amit az írónő tett annak érdekében, hogy ez a könyv jó legyen), mert a történet még mindig csak annyiban merült ki, hogy a lányok randizgattak a herceggel, reggeliztek, ebédeltek, vacsoráztak, két étkezés között pedig átöltöztek a szobájukban – na, az első rész is kb. ennyiről szólt.

A szerelmi háromszög még mindig uncsi, valójában nem is háromszög, mert sem a Maxon–America szál nem túl tüzes, sem az America–Aspen száltól nem alél el a kedves olvasó, sőt mi több, én már annyira unatkoztam rajtuk, hogy az is érdekesebb volt, mikor azt írta le az írónő, hogy America aktuális ruhája mitől ezerszer szebb, mint a többieké.

Az, hogy egyébként az országban mozgolódások törtek ki a meglévő rezsim ellen? Kit érdekel? Casst annyira nem, hogy pár oldalnyi kusza mondatnál többet írjon róla – valószínűleg ez a sztori jobban kibontva majd csak a 3. részre marad, lévén, hogy addigra már nem lehet bőr a képén 300 oldalnyi történetet fűzni az öltözködések és étkezések köré (nem túlzok!).

Mindenkinek, aki a sorozat olvasására adja a fejét, sok sikert és kitartást kívánom, jómagam nagyon nem ajánlom, pontokból is csak 1,5-re futotta.

Oh, majdnem elfelejtettem: a borító még mindig szép, ez tagadhatatlan. Csak hát, emiatt nem éri meg megvenni egy könyvet...

Jeanne véleménye:

Gondolom, mindenkinek ismerős az akciófilmekben unalomig ismert közhely, amikor a főhősünk azt hiszi, már minden borzalommal megküzdött, és hirtelen tudatosul benne, hogy francokat, ez csak a kezdet volt.

Én is úgy éreztem magam, mint John McClane a Nakatomi Toronyban, aki rádöbben, hogy itt bizony nem csak a házasságát kell megmentenie, hanem – cipő nélkül, fehér atlétában – néhány túszt is egy terroristacsoport karmai közül. Azt gondoltam, a Párválasztó első része után már nem érhet különösebb sokkhatás. Tévedtem.

27 nap. 27 borzalmas, elpazarolt nap. Eddig tartott, mire végigszenvedtem magam Az Eliten, és minden percét utáltam. A rettentően izgalmas cselekményszál a második kötetben annyiban módosul, hogy a 35 lány helyett már csak 6 közül kell kiválasztania Maxon hercegnek a dugnivalót az igaz szerelmet, ettől az apró ténytől eltekintve azonban semmivel sem vagyunk előrébb, mint háromszázvalahány oldallal ezelőtt. Röviden összefoglalom az újfent magvasra csiszolt mondanivalót:

– Jaj, Maxont vagy Aspent válasszam?

– Jaj, a lázadók betörtek a palotába.

– Az én cselédeim varrják a legszebb ruhát.

– Jaj, hazamegyek. Jaj, inkább mégsem.

– Jaj, Maxon a többi lánnyal is szóba áll.

A történet tulajdonképpen nem más, mint a fenti mondatok ciklikus permutációnak halmaza, és így a kritikám is durván spoileresnek minősül. Higgyétek el, tényleg ennyiről szól az egész.

Ettől persze még önmagában nem támadnának bennem pusztító hullámok, hiszen nem kell folyton mélylélektani magaslatokba törni, helye van a polcokon a szórakoztató irodalomnak is. Feltéve, ha nem nélkülözi az intelligenciának még a legapróbb morzsáját is, és nem próbál meg orbitális ökörségeket lenyomni az olvasó torkán. Felsorolok pár példát, hogy érzékeltessem, miért is került nálam örök feketelistára ez a sorozat:

I. Maxon és a csillagok

Illéa uralkodó dinasztiájának sanyarú élete van, mert Maxon is utoljára akkor látott csillagot, amikor America az előző kötetben beletérdelt a hercegi jogarba, egyébként nem nézett az égre csak évekkel korábban a csillagászat órán. Azóta gondolom, mindig szigorúan leszegett fejjel jár – különösen éjszakánként – mert az égre feltekintés nem összeegyeztethető a királyi létformával.

II. America és a testvéri szeretet

Többször szerepelt az első kötetben, hogy America mennyire szereti a húgát, Mayt. Aztán nem kell sok idő, és annyira összebarátkozik Marlee-val, hogy őt kéri fel főkoszorúslánynak (jó, ha tudjátok, ez minden kapcsolat fő zsinórmértéke)

"De neked vannak lánytestvéreid, ők nem bánnák?"

Ugyan, kit érdekel?

III. Illéa és a technika vívmányai

Illéában nem ismerik a számítógépet. Egy olyan országban, ahol televíziós showműsor keretein belül választ magának párt a trónörökös, senki sem ismeri a számítógépet. Mindez azok tükrében rendkívül furcsa, hogy előtte a birodalom Kína Amerikai Állama volt (ó, minden egyes alkalommal, mikor leírom/olvasom ezt, agysejtjeim milliói zokognak fel), és Kína nem arról ismert, hogy használja a legmodernebb technológiát, ugye?

Ezek után már azon sem lepődök meg, hogy:

"Valami okból országunk eredetének története főként szájhagyomány útján terjedt."

MI VAN???? Arról, hogy a hat lady a palotában milyen szagút szellent éppen, komplett stáb tudósít, de az ország története szájhagyomány útján terjed? Véleményem szerint fel kellene szántani az ilyen helyet, és behinteni sóval. Sok sóval.

IV. Aspen és az intelligencia

Valójában gyalázat ezt a kettőt egy sorban említeni, hiszen Aspen olyan buta, mint a tök. És ez a tökre nézve elég komoly sértés. Kiderül, hogy a lázadók könyveket rabolnak a palotából, erre a mi pallérozott elménk rájön a megoldásra: biztos gyújtósnak használják.

"Azt hiszem, hideg lehet ott, ahol élnek."

Igen, te briliáns elme, valószínű, hogy ezért kockáztatják az életüket, törnek be az őrökkel szigorúan védett palotába, hogy elégetni való könyveket keressenek.

Valójában sokkal több dolgot jegyzeteltem olvasás közben, ami kiakasztott, de attól tartok, ha mindet leírom, csak felhergelem magam, és felgyújtom én is a sorozat harmadik kötetét, mielőtt elolvasnám.