Nora és Folt azt hitte, immár maguk mögött hagyták a bajokat. Hank nincs többé, a csúf vendettának véget vethetnek. Ám Hank – akaratlanul – után Nora válik a nefilek vezetőjévé, és be kell fejeznie, amit előde elkezdett. 
Vagyis el kell pusztítania a bukott angyalokat. El kell pusztítania Foltot. 

Nora ezt sosem tenné meg – így hát tervet készítenek Folttal. Elhitetik a világgal, hogy szakítottak, és belülről alakítják át a rendszert. Nora meggyőzi a nefileket, hogy hibát követnek el, ha a bukott angyalok ellen szállnak hadba, Folt pedig megtud mindent a másik oldalról, amit csak képes. Megállítják a háborút, mielőtt egyáltalán elkezdődne. 

Azonban még a legalaposabban kidolgozott tervek is sokszor félresiklanak. Norát mindenestől igénybe veszi új szerepe, és az addig sosem tapasztalt hatalom vonzásába esik.

Bridget véleménye:

Szeretem az évnek ezt az időszakát – karácsonyra mindig könyveket kérek és kapok, és utána is még a nyugiban rengeteg időm van olvasni, amit ki is használok.

A Finálét is a fa alatt találtam, és nagyon örültem neki – egyrészt, mert rettentően örülök, mikor le tudok végre zárni egy sorozatot, másrészt kíváncsi voltam, mit lehet még ebből a sztoriból kihozni. Utóbbitól kicsit féltem is, mert már a harmadik résznél is azt éreztem, hogy csak egyszerűen le kellett volna zárni a sztorit, nem elhúzni négy részen keresztül.

Nem is tudom, mit szerettem ebben a részben, volt-e egyáltalán ilyen. Talán csak azt az emléket, milyen volt a Csitt, Csitt-et olvasni anno.

Az előző részig legalább az tartotta bennem a lelket, hogy Folt az volt, aki, a mostaniban viszont már annyira nyálas lett, ami az én ingerküszöbömnek már sok, így ez nekem nagy csalódás volt.

A másik az, hogy elvileg Nora nem egy különleges szépség, Foltig rá sem nézett senki, mióta vele jár, azonban kétszer is megpróbálták beleerőltetni a szerelmi háromszöget a sorozatba, egyszer Scott-tal, egyszer Dantéval... csak fogtam a fejem, mert már a 20. oldalnál sikerült felhúzni ezzel.

Aztán az a sok logikátlanság, meg az a sok felesleges jelenet, amit esküszöm, csak azért kellett megírni, hogy legyen, amivel teljen a lap – volt, aminek meg sem tudtuk, mi a lényege később, csak ott lógott a levegőben. A végén ezektől én már a falat kapartam, esküszöm.

A karakterek is logikátlanul viselkedtek, és ez még semmi, mert azt mondja már meg nekem valaki, mióta tud megszállni egy bukott angyal egy másik bukott angyalt???

Jobb lett volna, már a 2. résznél befejezni a sorozatot, mert így csak azt érte el az írónő, hogy kiszerettem a történetből és a karakterekből.

Nem akarok nagyon spoilerezni, de felsorolok pár dolgot:

• Minden vészhelyzetre az a válasz, hogy Noráék elmennek bulizni
• Veeből nefil lesz...
• Folt megint rejtélyeskedik, de kb. a semmiről titkolózik, mert egész idő alatt nem csinál semmit (ja, de, "kutat", meg "megfigyel" – elnézést)

És ami a legjobb! Habár két korrektor is látta a könyvet, annyi az elütés a magyar kiadásban, hogy szégyen, hogy ehhez a nevüket adták... Akkor gurult el a gyógyszerem, mikor már egy m betű helyett is vesszőt találtam.

Ó és persze, még egy zseniális, elengedhetetlen húzás – az igaz szerelmet csakis házassággal lehet megpecsételni... mert olyan nincs, hogy esküvő előtt szexelhess, így inkább már 18 évesen férjhez mész. 

A prológus pedig halál unalmas volt, komolyan kellett bele? Nagyon nem érdekel, hogy Vee férjhez megy-e, vagy sem, sosem szerettem igazán, Becca.

Értékelés: 5/2

Olvasásra ajánlom: ha már eddig eljutottál, fejezd is be

Jeanne véleménye:

Valószínűleg egyedül leszek ezzel a véleményemmel, de számomra a Finale olvasása kínszenvedés volt. Iszonyatosan lassan haladtam vele, mert néhány oldal után rendszerint meguntam és félre tettem a könyvet. Hogy végül befejeztem, az csak a "kötelességtudat" miatt volt: le akartam zárni végre ezt a sorozatot, ami eleinte jóval többet ígért, mint ami kisült belőle.

A Csitt, csitt nálam erős közepes értékelést kapott, és ami leginkább elnyerte a tetszésemet, az Becca Fitzpatrick stílusa, szövegszerkesztése volt. Az a varázs az utolsó kötetre sajnos megkopott, így az olvasónak nem maradt más, mint egy fantáziátlan, butácska történet lecsupaszított csontváza.

A csalódásom oka leginkább abban keresendő, hogy a végjátéktól valami igazán grandiózus akciót vártam, olyat, ami összhangban van a téma komolyságával (nefilek vs. bukott angyalok), hiszen számomra a cím is azt sugallta, hogy itt most minden eldől, "csak egy maradhat" stb. Ehhez képest megint megkapjuk Norát, aki hatalmas teherként a "főnefilséget" is megörökölte Hank halálakor – és mit tesz ő ebben a felelősségteljes helyzetben? Na mit? A legkritikusabb helyzetben is iskolába jár, azon agyal, hogy PMS-re vagy töppedtiker-szarkómára hivatkozva lógjon meg óráról, miközben a nefilek érdekében képtelen eljárni. Fondorlatosan kitalálja, hogy a Folthoz fűződő kapcsolatáról eltereli a figyelmet egy Dante Materazzihoz fűződő álrománccal. Csak egy gond van, kb. sehol nem jelennek meg együtt a nyilvánosság előtt, így aztán valóban hiteles az egész.

A követhetetlen izgalmakat Fitzpatrick tovább fokozza olyan vadonatúj elemekkel, mint:

– Marcie szándékosan keresztbe tesz Norának,

– Nora ok nélkül féltékeny Dabriára,

– Nora vitatkozik az anyjával Folt miatt,

– Nora bajba kerül, mert nem hallgat a jó tanácsra.

Mivel ezek a motívumok az előző 3 kötet egyikében sem szerepeltek (DE), nyilván nem is unatkoztam egy percig sem. Sőt, majd lerágtam a körmöm, amikor hosszú oldalakon keresztül Nora edzéseiről olvashattam, s azt kívántam, ezek az epizódok bárcsak sosem érnének véget. Az a minimális akció, amit sikerült a végére összehozni, messze elmarad az általam várttól, a végső összecsapás elég rövidre és fantáziátlanra sikeredett.

A szerzőnek sikerült teljes mértékben kiiktatnia és kasztrálnia az egyetlen szereplőt, aki értékes volt a szériában. Foltról akkor mondtam le igazán, amikor Nora bevallotta, hogy napokon át hazudott neki – és nem ám arról, hogy zavarja-e a reggeli szájszag – erre Folt jóformán még meg is dicséri, és úgy tesz, mintha semmi sem történt volna. Mert ez a világ legtermészetesebb dolga, és teljesen tulajdonképpen örülni kell annak, ha életünk szerelme hülyének néz.

Nem ragozom tovább, tulajdonképpen nagyon örülök, hogy ennek a történetnek itt most vége, még egy részt nem tudtam volna elolvasni.

Értékelés: 5/1

Olvasásra ajánlom: nem.