Meghan Chase-re titkokkal teli sors vár olyan, amit még kigondolni sem tudott volna. Valami furcsa mindig volt Meghan életében; már hat éves kora óta, amikor édesapja eltűnt a szeme elől. Az iskolában sem tudott teljesen beilleszkedni sem otthon. Amikor egy gyanús idegen kezdi távolról figyelni, és tréfakedvelő legjobb barátja egyszeriben a védelmezőjévé válik, Meghan érzi, hogy minden meg fog változni, amit csak ismer. De a valóságot álmában sem tudta volna elképzelni - hogy ő egy mesebeli Tündérkirály lánya, és egyben tehetetlen báb egy öldöklő háborúban. De idővel kiderül, mire hajlandó azért, hogy megmentsen valakit, akit szeret, vagy hogy útját állja egy rejtelmes gonosznak, akivel egyetlen tündér sem mer szembenézni és hogy megtalálja-e a szerelmet egy ifjú herceggel, aki szívesebben látná őt holtan, semhogy közel engedje jeges szívéhez.

Bridget véleménye:

Azután az ominózus mozizás után, mikor a Tündérdallamot hazavittük, szereztük meg a Vaskirály c. könyvet is (The Iron King – Vaskirály, Vastündérek I.) Julie Kagawa tollából. A könyvvel már korábban is szemeztem, méghozzá azért, mert nagyon szép borítója van. És ennyivel össze is lehet foglalni a jó tulajdonságait.

A főhősnőnk, csakúgy, mint a Lamentben, a gimnáziumban elnyomott tinilány, aki egyik napról a másikra (a 16. születésnapja után) elkezdi látni a tündéreket. Ő azonban nem látó, mint Deirdre, hanem egy tündérkirály leánya Sohaföldről, ahova akármennyire is el akarta ezt kerülni apja, Meghannak be kell jutnia, hogy megmentse öccsét, akit valaki egy váltott gyermekkel próbált helyettesíteni.

A történet eleje arra szolgál, hogy megismerjük ezt a különös, másik világot, ahol olyanokba botlunk, mint Oberon és Titania, valamin Kacor (király, aki itt egy macska…), valamint Meghan szerelembe essen az Ash nevű Tündérherceggel, akivel persze nem szabadna, mert az ellenséges Tündérudvar szülötte.

A bonyodalmat azonban nem annyira ez okozza, vagy az, hogy Meghan legjobb barátja, aki tündér, szerelmes Meghanba, hál istennek a szerelmi háromszögre nem fektet akkora súlyt Kagawa. Nem, sokkal nagyobb probléma, hogy különféle vasteremtmények (vastündérek) jelennek meg Sohaföldön, Masina király vezetése alatt, s mivel a vas káros a régi, eredeti tündérekre, ez nem jelent jót Sohaföld lakóinak. Hát ki vágna neki a Tündérbirodalomnak, ha nem Meghan, hogy szembeszálljon Masina királlyal? Persze jó oka van, azon felül is, hogy nem akarja, hogy a Tél és Nyár Birodalma megsemmisüljön – Masina volt ugyanis az, aki elragadta tőle szeretett öccsét, csakis azért, hogy ezzel magához csalja Meghant, és feleségül kérje (és ha szépen nem megy, akkor kényszerítse).

Ami nem tetszett: nagyon sok olyan karakterünk van, akiket Kagawa innen-onnan, a világirodalomból emelt át a történetébe. Ezt persze meg lehetett volna oldani jól is, de ő neki nem jött össze, nem volt eléggé kidolgozva egyik ilyen karakter sem. Másrészről az egész világ olyan, mintha Meghan nagyon beteg agyának szüleménye lenne, nem csodálkoztam volna, ha úgy van vége, hogy Meghan felébred, és rájön, hogy mindent, ami történt vele, csak a különböző tudatmódosító szerek miatt képzelte.

Összességében nem lettem sem a kötet, sem az írónő rajongója, és még csak az sem érdekel, mi lesz Ash és Meghan szerelmével (az már inkább, hogy lehetett egy tündérnek ilyen nevet adni, hogy Ash?).

Értékelés: 1,5/5

Olvasásra ajánlom: nem

Jeanne véleménye:

Bár a könyv nem számít újdonságnak (a Könyvmolyképző 2011-ben adta ki először), bevallom, semmiféle előismerettel nem rendelkeztem a szerzővel sem a regénnyel kapcsolatban. A választásom tehát tökéletesen véletlenszerű volt ebben az esetben, sok jó nem is származott belőle.

A Vaskirály egy pszichedelikus ámokfutás, amit a jól bejáratott young adult sablonra húzott a szerző:

• adott egy (véletlenül éppen) 16 éves lány, Meghan, aki a legnagyobb lúzer az iskolában, képtelen beilleszkedni,

• egyetlen barátja van, aki pont szerelmes belé, csak Meghan ezt nem veszi észre,

• váratlan fordulat következtében kiderül, hogy ő tulajdonképpen rendkívül különleges (itt a tündérkirály lánya), és mindenki őt akarja,

• beleszeret valakibe, aki elérhetetlen számára (és persze lélegzetelállítóan jóképű), hogy legyen egy jó kis szerelmi háromszög, meg némi szenvedés.

Kagawa nem kockáztat sokat, ezeket a kipróbált és – lássuk be – bevált kliséket használja alapul, és ötvözi más forrásokból már jól ismert szereplőkkel, helyszínekkel, helyzetekkel. El kellett morzsolgatnom pár könnycseppet, annyira meghatódtam ettől az eredetiségtől. Legjobban talán úgy tudnám érzékeltetni az egészet, mintha jósmentát rágva Shakespeare Szentivánéji álmát olvastam volna, miközben a TV-ben Tim Burton rendezésében az Alice Csodaországban megy.

A legnagyobb gondom mégsem ez volt az egésszel, hanem a sok totálisan felesleges és értelmetlen jelenet, a céltalan dinamizmus (megyünk valahová, ahol megtámadnak csak úgy, aztán megmenekülünk és megyünk tovább, ahol megtámadnak csak úgy, aztán megmenekülünk és megyünk tovább). A folyamatos vonulás egyetlen célja, hogy a szerző erődemonstrációt tartson: "Nézzétek, milyen alaposan, aprólékosan felépített világot hoztam létre!". Kár, hogy minden elemét mástól lopta...

Főhősnőnk, Meghan, sokszor idegesítően együgyű, kevés szimpátiát ébresztett bennem. A közte és Ash között kibontakozó románc számomra értelmezhetetlen: nincs közöttük szikra, kémia, vonzalom. Egyszerűen nem értem, mit is akarnak ezek ketten egymástól.

Végül térjünk rá egy kicsit a regény mélylélektani üzenetére is:

A kép innen.

Tehát, kedves fiatalok, Kagawa néni azt szeretné, ha nem számítógépeznétek olyan sokat, elhajítanátok az okos telefonokat, összezúznátok a TV-ket, mert ha nem így tesztek, akkor bajba kerülnek azok a barátságos, segítőkész rendkívül ellenszenves tündérek, akik azt lesik, hogy lehet átverni, kihasználni, kínozni az embereket. Gondolom, mindenki egyből elszégyellte magát, és azon lesz ezek után, hogy megmentse a pusztulástól a védtelen kis lényeket. A regény címét adó, pusztítást jelképező uralkodó, a Vaskirály (Masina) kb. 10 oldalon szerepel az egész történetben. Úgy tűnik, a szerző képtelen volt arra, hogy a saját (?) karakterét részletesebben kibontsa, hangsúlyosabb szerepet adjon neki, bár a cím arra utalt, hogy a jelenléte dominánsabb lesz. Ehhez képest abban a 10 oldalban feltűnik, gonoszkodik egy kicsit (de semmivel sem gonoszabb, mint az átlag tündérek), aztán egy banális küzdelemben simán lenyomja egy 16 éves csaj. Szerintem nála nagyobb lúzer a YA irodalomban nincs is. 

Reszketve várom a sztori folytatását, kíváncsi vagyok, hová lehet még ezen a cselekményszálon eljutni. Na jó, nem.

Értékelés: 5/2.

Olvasásra ajánlom: egyszer olvasható.