Bianca szökni akar. Bianca új diák az Evernight Akadémián, egy háborzongató, gótikus bentlakásos iskolában, ahol az osztálytársak valahogy mind túlságosan tökéletesek: okosak, elegánsak, jófomán olyanok, mint a ragadozók. Bianca tisztában van vele, hogy nem illik közéjük. Ekkor találkozik Lucasszal, aki szintén kilóg a sorból, s aki szemmel láthatólag mindent megtesz azért, hogy ne legyen olyan, mint a többi evernightos. Kettejük között tagadhatatlanul van valamiféle vonzalom. Bianca minden veszélyt vállalna, hogy a fiúval lehessen, de sötét, régesrégi titkok elszakítják őket egymástól… Bianca ekkor megkérdőjelez mindent, amit eddig igaznak hitt. Claudia Gray rossz csillagzat alatt született szerelmi története, és a veszélyes szövetségeket felvonultató izgalmas események lélegzetelállító modern vámpírmese a mai olvasónak.

Jeanne véleménye:

Egy valamiben igaza volt az ajánlónak, a lélegzetem néha valóban elállt, de sajnos nem az izgalomtól. Igazából a meglepettségtől felejtkeztem el arról, hogy egy kis oxigénre lenne szükségem, amikor szembesültem azokkal a momentumokkal, amiket a szerző "fordulatnak" szánt. Sajnos ki kell ábrándítanom mindenkit, aki izgalomra számít a könyvvel kapcsolatban, mert azt itt garantáltan nem fogja megkapni. És most jöjjön egy kis spoiler, azok a mazochisták, akik mégis elolvasnák a könyvet, ugorjanak a pontszámokhoz!

Az alapszituáció a már-már unalomig ismételt "nem illek a környezetembe, jaj, de szánalmas lány vagyok" kezdetű történet, melyet a főhősnő Bianca mesél el. Azt persze elfelejti közölni már az elején, hogy ő vámpír, és először csodálkoztam is, hogy ezt az aprócska információt miért hallgatja el, de később rájöttem az okára. Összejön ugyanis a furcsa, néha agresszív viselkedésű Lucassal, akit aztán jól megharap. Na, most mindenki megdöbbenne, ha a ráutaló mondatokból nem jöttünk volna rá már sokkal korábban, hogy mi is a dörgés.
Persze Lucas sem az a brugge-i csipke, mert ő meg a Fekete Kereszt nevű vámpírvadász csapat beépített embere, akinek feltett szándéka, hogy likvidáljon mindenkit, akinek a szemfogai eltérnek az átlagostól. Ez lenne az újabb csavar a történetben, amikor ámuldozni kéne, de még az én átlagos intelligenciámmal sem volt nehéz rájönni, hogy ez lesz a bonyodalom tárgya.
Természetesen az őszinteségnek e két megtestesült mintapéldánya egymásba szeret, és elmenekülnek, hogy aztán egy végső, elementáris csatában megküzdjön egymással a két oldal. Ez a küzdelem viszont annyira bugyutára sikeredett, hogy itt aztán tényleg nehezen kaptam levegőt. A könyv lezárásának megfelelő érzékeltetésére még azóta sem találtam szavakat.

Összességében nem annyira szörnyű, de kezdem azt hinni, hogy én már túl öreg vagyok ehhez a műfajhoz.

Értékelés: 5/2
Olvasásra ajánlom: 16 éveseknek igen

Bridget véleménye:

Claudia Grey Evernight c. könyve sem az a könyv, amit nekem találtak ki. Igen, így belecsapok a közepébe, mert sajnos egyetlen pozitív élményem a könyvvel kapcsolatban, hogy jó zenét hallgattam hozzá, míg olvastam. Pedig nagyon lelkesen vettem a kezembe. Egyrészt, mert végre bent volt a könyvtárban, ki tudtam kölcsönözni, ráadásul egyből az első három rész haza tudott jönni velem. Másrészt azért, mert mostanában eléggé el voltam havazva az egyetemi dolgokkal, és ösztönzésképp azt találtam ki, hogy ha letudom a zhkat és beadandókat, végre lesz mit olvasnom, jutalomként.
Aztán elkezdtem. Sem a környezet (ami nekem a Roxfort béna, gonosz változatának tűnt), sem a szereplők, sem a sztori nem kötött le. Sokszor unatkoztam olvasás közben, gyakran már olyannyira, hogy letettem a könyvet, ahelyett, hogy siettettem volna a befejezését, ami nálam nagyon ritka. Én még akkor is falom a sorokat általában, ha nem tetszik, vagy unalmas a könyv, hogy minél hamarabb vége legyen, de ennél még az órai jegyzeteim is izgalmasabbnak bizonyultak.
Sokkal, de sokkal többet vártam, mondjuk egy nagy csattanót, de az csak nem akart jönni. Sem akkor, mikor kiderült, hogy főhősnőnk tulajdonképpen egy vámpír, és mi is egy vámpírvilágban járunk, sem akkor, mikor kiderült, mi az oka az egyik szereplő eltűnésének. Még akkor sem éreztem semmit, mikor a mi drága Biancánknak el kellett válnia hőn szeretett Lucasától, pedig tipikusan az az olvasó vagyok, aki az ilyenen kiakad (még a Karó és Sírhantban is zavart, mikor Bones meg Cat külön voltak…).
Habár csak ma végeztem vele, nem tudnám pontosan megmondani, mi volt benne, olyan jókat aludtam rajta, és ez nem valami biztató.

Értékelés: 5/1, a borítóra
Olvasásra ajánlom: nem