A világhírű amerikai filmstúdió egy igazi gyémántra bukkan. Úgy is bánnak vele: a széltől is óvják, védik a külvilágtól, de még a szerelemtől is. Miközben Ő, Nick Richards tündöklő csillagként ragyogja be a világot, fénye a boldogság sugaraiként verődik vissza az őt bálványozók arcáról, amerre csak jár. Közvetlen környezete is későn eszmél, hogy a hírnév, a rajongók, a boldogtalanságra ítéltetett igaz szerelem, az örökös bezártság darabokra tépik az érzékeny, fiatal színész lelkét. S vajon mi lehet egy szabadságra vágyó lélek utolsó segélykiáltása? Megtalálhatja e boldogságot, a harmóniát az életben a Gyémántfiú? A történetet, Robert Pattinson élete ihlette. Soha ne hagyd, hogy tönkretegyen a hamis csillogás! "Ami Nickkel történik, az minden fiatal álma... és rémálma." - (Máté Krisztina, a Tények egykori műsorvezetője, a Színház és Filmművészeti Egyetem tanára) "A regény nagyon megérintett. Aki azt gondolja, a nyilvánosság előtt zajló életnek csak előnyei vannak, óriásit téved. Megváltozik a véleménye, ha elolvassa ezt a könyvet." - (Geszler Dorottya, televíziós műsorvezető) "A hirtelen jött sztárság, és az első szerelem romantikájának nagyon életszerű bemutatását olvashattam. A Gyémántfiú magával ragadó, ám komoly mondanivalót hordozó, tanulságos történet." - (Csuha Bori, színésznő, Bella Swan szinkronhangja)

Jeanne véleménye:

Szóhoz sem jutok. Komolyan. Lassan kezdem azt hinni, hogy rossz helyre születtem, rossz időben, de mindenképpen valami komoly gond van velem. Számomra felfoghatatlan, hogy mennyi rajongója van ennek a történetnek, miközben olvasás közben nekem folyamatosan az járt az eszemben, hogy ez csak valami rossz vicc lehet. Egyre inkább azt érzem, hogy a Könyvmolyképző Kiadó meg akarja lovagolni az Alkonyat széria sikerhullámait, és a vörös pötty égisze alatt mindent kiadnak, ami legalább 300 oldal. Az, hogy milyen értékeket közvetítenek ezzel, gyakorlatilag lényegtelen.

Amellett, hogy a történet dagályos, számomra sokszor felháborítóan blőd, olyan mondatok szerepelnek benne, mintha a szerző a való életet egy üvegbura mögül szemlélte volna ezidáig. Egy darabig mosolyogva jegyzeteltem, de aztán belegondoltam, hány fát vágtak ki azért a papírért, amit értelmetlen dolgokkal írok tele, így inkább abbahagytam. Sajnos Szurovecz Kitti mondatai a Smink nélkül óta egy cseppet sem lettek cizelláltabbak, az egyetlen szembeötlő változás, hogy megismerkedett a "megejtő" és a "pikírt" szavakkal, amiket előszeretettel használ is. Az írónőnek továbbra is megmaradt az a jó szokása, hogy lényegtelen dolgoknak oldalakat szentel, míg a "cselekmény" (és ez most komoly túlzás volt részemről) rettentően vontatottan halad a maga útján. Szívem szerint kettesével lapoztam volna, de féltem, hogy lemaradnék egy ehhez hasonló gyöngyszemekről:

Nem. Két barátnőm is volt már. Csak amikor azt éreztem, hogy testi érdeklődésnél nem több, amit velük kapcsolatban érzek, inkább befejeztem az egészet.

 ...

Tudod, én ezt akkor szeretném majd, ha biztosan tudod, hogy engem akarsz. S persze be kell töltened a tizennyolcat. Ebből nem engedek.

 

Nikk Ricsárdz kapcsán ugyanazt érzem megint, mint az Árnyékvilág olvasása közben: valaki mondja meg nekem, miért ilyen nyámnyila, töketlen, végletekig nőies főhőst kell ideálként állítani az olvasók elé? Mi szükség van olyan elvárások támasztására, amik sosem fognak beteljesülni? Egy igazi férfi ne picsogjon, ne sírjon többet, mint a csaja, és ne megejtően nézzen, hanem úgy, hogy leolvadjon a bugyi! Egyszerűen nem is értettem, hogy mit szeretett benne Héjli meg Ribász, hiszen egyetlen olyan tulajdonságot sem tudtam felfedezni benne az olvasottak alapján, ami miatt akár minimális érdeklődést is érdemelne.

Persze jellemző ez az egész könyvre, untatott a megejtően kiszámítható történetvezetés és - emiatt minden bizonnyal pikírtnek tűnök majd - bosszantott a szövegből áradó sok ostobaság. Egyszerűen nem értem, mi lehetett az, ami másokból tetszést váltott ki, szívesen várom a véleményeket ezzel kapcsolatban.

Szerencsére hamarosan itt a megejtő folytatás is - míg a kezembe nem veszem, tövig rágom a körmöm az izgalomtól , hogy vajon hogyan alakul Gyémántszem története.

Értékelés: 5/1
Olvasásra ajánlom: elrettentő példának

Bridget véleménye:

A „Három muskétás” egyikének, Szurovecz Kittinek a könyve nem kerülhette el a figyelmem, annyi gondot fordított a Könyvmolyképző a promójára. Azt, hogy úton, útfélen belebotlottam, égi jelnek vettem, mely azt az üzenetet hordozta számomra, hogy mindenképp el kell olvasnom, még ha valójában a fülszöveg alapján nem is fogott meg, és a címe, borítója sem érte el nálam a kellően ösztönző hatást.

Több problémám is akadt a könyvvel, többek között az, hogy az amúgy is csapból folyó Robert Pattinson klónját kaptuk meg férfi főhősnek. A hirtelen ismertté vált tehetséges színész, aki nincs kibékülve a nem várt ismertséggel, nem tudja kezelni; és megkaptuk párjául Haileyt, aki meg LA-ben született, mindig is a celebek között mozgott, de ő is szenved tőle, hogy őt és kedves Nick Richardsunkat, annyian ajnározzák…
Oké, még lenyelem, elolvasom, kész, de!

Rengetegszer vártam, hogy vége lesz a könyvnek, kész, ez tökéletes befejezés lenne, lezárás vagy függő vég, és akkor nem ez történik, hanem még kettőt-hármat csavar az egész sztorin Kitti, pont akkor, mikor sok a jóból alapon már nagyon szeretnéd letenni a könyvet. Nagyon túlírtnak éreztem, Nicket túl nyálasnak, meg az egész szerelmüket is túl mesebelinek, nem hiszem, hogy korabéli párok így viselkednének egymással, még akkor sem, ha tényleg megtalálták az igaz szerelmüket. Nick nekem sokszor egy fiúbőrbe bújt lánynak tűnt inkább. Arról nem is beszélve, hogy az angol férfi léte ellenére is túl sokszor, túl hevesen fejezi ki az érzelmeit, nekem ez is fura volt.

Aztán ott vannak a nevek. Hát engem, megölt az ideg az összes Hell-nél, meg az összes Rebusnál, Joli néninél, meg Gáspi bácsinál. Az utóbbi hármat próbáld már meg kimondatni egy angollal úgy, hogy ne hangozzon hülyén, könyörgöm!
Hailey számomra ráadásul olyan karakter, akivel egy percig nem tudtam azonosulni, egyszer koravén volt, egyszer rinyálós tinilány, és őszintén, nekem nem az jött le, hogy egy észlény lenne.

Aztán ott van a klisék tömkelege, az ezer meg egy „bölcsesség”, amelyek úgy tűnnek, Kitti Coelho lekörözésére készül velük.
Remélem, a Borostyánkönny jobb lesz, bár azt tudom, hogy sajnos nem a Pokollánytól, hanem Ribásztól szabadulunk meg benne.

Értékelés: 5/2
Olvasásra ajánlom: egyszer belefér, meg amúgy is úgy tűnik, a mai YA-knál erre van igény