Nora tudhatta volna, hogy az élete messze nem tökéletes. Bár a barátja, Folt, egyben a szó szoros értelmében vett őrangyala is (aki a rangja ellenére minden, csak nem angyali), a dolgai mégsem állnak jól. Először is ott a nyári iskola, és mintegy rémálomban, régi ellensége, Marcie Millar lesz a laborpartnere. Aztán meg Folt is mintha minden ok nélkül egyre távolabb kerülne tőle. Mindennek a tetejébe Norát lidércálmaiban és különös látomásaiban újra és újra kísérti apja meggyilkolása.
Ahogy Nora elveti józan esze tanácsait, és egyre mélyebbre ás apja halálának rejtélyében, felmerül benne a kérdés, hogy Nephil vérvonalának is köze van-e a dologhoz - azonban ez csak még sötétebb árnyékot vet a kapcsolatára (vagy inkább annak a hiányára) Folttal. Vajon Folt többet tud, mint amit elárul? Miért tűnik mindig úgy, hogy meg szeretné akadályozni Norát a válaszok kiderítésében? És ha Folt valóban az őrangyala, miért van Nora élete mindig veszélyben?

Bridget véleménye:

Becca Fitzpatrick második regénye, a Csitt, csitt folytatása, mely nem csak abban tér el előzményétől, hogy ennek végre normális címe van, és vastagabb - nem, itt végre Becca ír. Normális leírásokat, használhatóbb karaktereket, izgalmasabb eseményeket láthatunk. Mintha az első könyv csak gyakorlás lett volna arra, hogy ebből valami jót hozzon ki. Vee végre nem csak fogyózik, Marcie még idegesítőbb, mint eddig, de persze, ez a lényeg benne, Folt ugyanolyan „ragasztó”, egyszerűen nem tudod letenni a könyvet, mert egyre többet és többet akarsz belőle. Ráadásul, ebben a részben megkapjuk Rixont is, Folt barátját, akit szintén hozza a rosszfiús formát, remélem, a harmadik részben is kapunk belőle jóóó sokat.

És ami az egyik legjobb volt, számomra végig jótékony homály fedte az ártó szándékú karakterek kilétét. Arról nem is beszélve, hogy végre, a közeledő veszély is tényleg súlyosabbnak tűnik, de a Silence-re vár majd, hogy ezt bizonyítsa.

Valami azonban most sem változott: már az első rész borítóját is imádtam, és ez megmaradt ennél a kötetnél is, de sajnos megmaradt Nora is annak, aki volt – hiába van ránk erőltetve, hogy ő az okos, megfontolt, érett lány, cselekedeti teljesen ellentétben állnak ezzel. Ettől eltekintve a regény olvasatja magát, és szerintem bőven megér egy próbálkozást. Azoknak, akiknek már a Csitt, csitt is nagyon tetszett, ez még jobban be fog jönni.
Pont: 5/3

Olvasásra ajánlom: igen.

 Jeanne véleménye:

Határozott fejlődés figyelhető meg a Csitt, csitt után, ez kétségtelen, mintha Becca Fitzpatrick felnőtt volna a feladathoz, hogy könyvet írjon. Persze nem tudta tökéletesen levetkőzni a hibáit, megmaradt az az idegesítő szokása, hogy nem aknázta ki teljesen a karakterekben rejlő lehetőségeket, ráadásul a főhősnő idegesítőbb mint korábban.

Ami jó hír, hogy a cselekmény árnyaltabbra és izgalmasabbra sikerült, mint az előző részben. A Crescendoban a konfliktusok mélyebbek, több kreativitás és frissesség van benne, nem egy erőltetett folytatás hatását kelti.  Ezek után remélem, hogy a tendencia folytatódik, és a  harmadik rész még nagyobbat üt majd.

Bár az események sodrásában Folt és a romantikus vonal kissé háttérbe szorult, a legnagyobb hangsúlyt Nora nyomozása kapja, mégis az őrangyallá előléptetett "rosszfiú" az, aki újra elviszi a hátán a sztorit. Le merném fogadni, hogy a többséget hidegen hagyja, hogy ki a lány apjának gyilkosa, sokkal inkább azt várják, hogy mikor mosolyog szívdöglesztően és mond valami nagyon-nagyon piszkosat.

A könyv vége jól előkészített, bővelkedik az izgalmakban és számtalan kérdést vet fel hőseink további sorsával kapcsolatban. Érdemes elolvasni, de közepesnél jobbat még mindig nem tudok rá adni. Talán majd a következő részre...

Értékelés: 5/3

Olvasásra ajánlom: igen