MacKayla Lane sokszor érezte már, hogy mindent elveszített, de ahogy ott áll a sziklaszirten, lábai előtt egy halott férfival, akit ő segített megölni, már tudja minden átélt borzalom csak rózsaszín közjáték volt addigi életében.
A nővére miatti bosszú már túl kevés, a szülei utáni aggódás eltörpül, a világ megmentése csupán másodlagos. A bűntudat, amit az emberélet kioltása okozott, és a remény, hogy van kiút az ismeretlen, tündérátokkal sújtott világból, szinte jelentéktelenné válik az egyre több kérdés, és a sürgető vágy mellett, hogy visszaszerezze azt, amit saját önön hibájából elvesztett.
Az Új nap virrad nem csak az alternatív tündérbirodalmakat, de Olvasók világát is kiforgatja a négy sarkából, mielőtt választ adna bármelyik kérdésre is!
Titkok és izgalmak rejtőznek minden oldalon, ahogy egyre inkább haladunk a történet vége felé. Az Új nap virrad is elemi erővel ejti rabul az embert a legelejétől, és nem is ereszti egészen a legvégéig, ahol a legnagyobb rejtély megoldása vár.

Bridget véleménye:

Éppen csak letettem a könyvet, és máris itt ülök, nincs értelme tovább küzdenem, be kell ismernem, hogy vereséget szenvedtem – Moning végül csak lefegyverzett, a padlóra küldött és még jól belém is rúgott.

Nem változott a véleményem, hogy az eddigi kötetek nagyon lassan haladtak, alig történt bennük valami, ami rá is nyomta a bélyegét az utolsó részre: egyrészt a megnövekedett oldalszámon látszik ez, másrészt, hogy most viszont minden lapon történik valami. Valami izgalmas, valami fontos, valami, ami összekuszálja a dolgokat, és a végére nem csak azt nem tudja az olvasó, hogy a kötetben ki kicsoda, illetve micsoda, hanem lassan már magáról sem tudja megmondani, fiú-e vagy lány. De ez kellett ahhoz, hogy végre azt tudjam mondani határozottan és visszavonhatatlanul, hogy ez a történet jó.

Nem akarok nagyon belemenni az eseményekbe, közel 600 oldalt nem is lehetne röviden összefoglalni, de azt kell mondanom, végre mindent megkapunk, amire eddig csak vártunk, a cselekmények, a karakterek, a titkok sodornak magukkal mondatról mondatra, oldalról oldalra.

Amiért odavoltam: Barrons története. Megtudjuk, miért olyan, amilyen, milyen tragédia gyötri sok-sok hosszú év óta, miért keresi a könyvet, és végre látjuk őt. Az ötödik kötet végére Mac ÁS-e (állandó seggfeje) azzá válhatott minden lány számára, amire hivatott már a Keserű ébredésben: mindannyiunk gyenge pontjává. Most már végre megláthattuk az igazi Z-t, az igazi Jerichot az elutasító, mogorva SZT-direktor mögött. És olyat találhattunk, amitől igazán a szívembe zártam.

Végre fény derült Alina gyilkosának kilétére is, mely hatalmas, sokkoló meglepetésként ért, olyan valaki volt, akiről senki nem gondolta volna, de így végre kiteljesedhetett Mac bosszúja, és sikerül neki lezárnia magában szeretett nővére halálát.

És a legfontosabb szál: Mac fényt derít a múltjára, a származására, arra, milyen hatalmas erő lakozik benne, és nemcsak legyőzi a démonait, sikerrel veszi fel a harcot a Könyv ellen, és azok ellen, akik rosszra akarják használni, de Barrons mellett végre békére is lel.

Nem árulok el nagy újdonságot azzal, ha azt mondom: a könyv vége happy end, hiszen ezt Moning is számtalanszor írta már le, hogy így lesz. De ez a vég, nem könnyű, nem utópisztikus, és ez tetszik, hogy a problémák nem oldódnak meg egyik pillanatról a másikra: Macnek és az életben maradt embereknek még nagyon sok dolga van, ahhoz, hogy helyreálljon a rend a világban.

Értékelés: 5/4

Olvasásra ajánlom: Igen

Jeanne véleménye:

Végére értünk ennek a sorozatnak, ami összességében ambivalens érzéseket keltett bennem, és nem tudom, miképpen nyilatkozzak róla. A negyedik kötet után vártam a befejezést, mint a messiást, aztán – mikor végre megszereztem, és végeztem vele – újra csalódás lett a vége. Na nem akkora, mint a korábbiakban, de az Új nap virrad annyira tömény lett, hogy nehezemre esett megemészteni.

Az első három könyv állóvize után annyi minden történt hirtelen, hogy csak kapkodtam a fejem. A sorozat záróeleme annyira töményre sikeredett, és annyi mindennel próbált lehengerelni bennünket, hogy Jeanine Frost kispályás fantasztikumhalmozónak tűnik Moning mellett.

Félreértés ne essék, alapvetően tetszett az ötödik rész, Moning megvett kilóra, de ott azért erőteljesen felszaladt a szemöldököm, mikor Kajla azt hitte, ő az Undik királya. Persze a végén kiderült, hogy nem, hiszen mindenki tudja, hogy ki is az valójában – engem legalább is nem ért meglepetésként a hír. Az értékítéletem nagyjából rendben van, mert mindvégig utáltam V'Lane-t és Rowenát is, szerencsére mindkettőt sikerült likvidálni. Ez mindenképpen pozitívumként könyvelhető el.

Ha ki kellene emelni valamit, ami nem tetszett, az egyik dolog a Dani-szál elintézése lenne. Ha valaki eltenné láb alól Bridgetet, én bizony a szart is kiverném belőle, nem az indokait latolgatnám, miközben mentségeket keresek a tettére.
A másik a happy end. Azt hiszem, kb. 2-3 oldallal a vége előtt kellett volna lezárni az egészet. Gonosz vagyok, tudom, de én jobban örültem volna, nem sikerül megölni Barrons gyerekét, és marad egy kis "karamellás vödör" a nagy, rózsaszín cukrostakony közepette.

Ettől függetlenül nagyon várom már, hogy film készüljön a sorozatból, és csorgathassam a nyálam a szemtelenül jóképű, sötét hajú, sötét szemű Barronsre, hiszen úgyis ez a típus a zsánerem. 

Értékelés: 5/4.

Olvasásra ajánlom: igen