MacKayla Lane Georgiában élő kisvárosi lány. A vihogós csitri egyszeriben komor felnőtté válik, amikor értesül Írországban tanuló nővére, Alina meggyilkolásáról. Mobiltelefonjáról meghallgatja testvére utolsó, kétségbeesett és rejtélyes üzenetét. Dublinba utazik, hogy a számára felfoghatatlan, misztikus nyomokat követve eljusson Alina gyilkosáig, és bosszút álljon rajta.
A válaszok keresése közben azonban nemcsak nővére titokzatos életének, szerelmének és halálának részletei tárulnak fel előtte lépésről lépésre, hanem az ír város ódon falak mögötti, láthatatlan árnyékvilága is. Az ijesztő események sodrában rá kell döbbennie, hogy a múlt egymással is könyörtelen harcban álló furcsa figuráinak mesterkedéseit csakis akkor képes túlélni, ha megtanulja használni újonnan felfedezett adottságát, amelynek révén betekintést nyerhet a tündérek veszedelmekkel teli világába. A veszélyek leküzdésében segítőtársa is akad a kiismerhetetlen könyvesbolt-tulajdonos, Jericho Barrons személyében.
A nagy tudású férfi történetei révén érti meg, hogy ha nem sikerül megakadályozni a tündérek és az emberek világát elválasztó falak teljes leomlását, akkor az emberiség jövője reménytelen. Mac fokozatosan tudatára ébred, hogy miféle küldetésre fi gyelmeztette őt Alina abban a bizonyos utolsó üzenetben. Neki kell megtalálnia az ősi Sinsar Dubh-t, a Sötét Könyvet, mert aki először szerzi meg a Tuatha Dé Danaan félelmetes erejű relikviáját, az mindkét világ ura lehet.
Mac úgy tervezi, hogy a nyomozás után nyomban visszatér az ő kellemesen provinciális, jelentéktelen kis szülővárosába, és igyekszik elfeledkezni mindenről, ami Dublinban történt vele. Hogy végül mégis a maradás és a további kutatás mellett dönt, abban Jericho Barronsé a főszerep. Kettejük közös próbálkozásának sikeréért azonban már a hamarosan megjelenő folytatás olvasása közben izgulhatunk.
Bridget véleménye:
A sokat emlegetett, és még annál is többet dicsért Tündérkrónikák sorozat végre a Green lányok hosszú listáján is sorra került – kíváncsiak voltunk, miért is kedvelitek annyian, a könyv méltán tett-e szert ekkora hírnévre. Megevett lassan a fene: Barrons tényleg olyan jó pasi, mint mondják? Újabb guilty pleasure?
Miután megvettem a könyvet még egy jó darabig nem nyithattam ki, tudtam, hogy ha elkezdem, akkor nem bírom majd letenni: vagy azért, mert annyira jó, vagy azért, mert olyan rossz, hogy alig várom, hogy Jeanne is elolvassa, és utána minél hamarabb kikerülhessen a blogra a véleményem. Nos, minden Moning és Barrons rajongónak üzenem megnyugtatásul: nem utóbbi történt.
Ugyanakkor már most közlöm, hogy engem a Keserű ébredés még nem győzött meg teljesen.
Mivel egy sorozat első kötetéről van szó, nem kell meglepődnünk azon, hogy most bontakozik ki előttünk a történet, a karakterek személyisége, viselkedése is idegen még nekünk, az elénk tárt világ furcsaságaival meg kell barátkoznunk. S habár Moning bevet minden jó írói fogást, könnyed stílusa, egyszerű fogalmazásmódja, a történetbe bevitt csavarok miatt a könyv igenis olvasatja magát (én egy nap alatt végeztem vele), azért bőven akadtak dolgok benne, amik valahogy még nagyon távol állnak tőlem. Viszont senki kedvét nem akarom elvenni, és mivel alapvetően érdekesnek ítéltem meg a tündérek és Mac világát, természetesen adok esélyt a sorozatnak, olyannyira, hogy már a második könyvet is elkezdem, amint befejeztem ezt a postot.
Spoilerezni nem szeretnék, azért mégis kiemelnék pár számomra fontos dolgot. Az első: az előzetes ismeretim alapján Macet rosszabbnak képzeltem el (idegesítő, hülye p**ának, tudjátok, olyannak, mint amilyen az Alkonyat Bellája, vagy Grace a Fekete bárányból), üdítő jelenség végre egy olyan hősnő fejében lenni, aki habár olykor fejjel megy a falnak, és okoz is ezzel egy-két galibát, alapvetően tud gondolkodni. Nagyon közel éreztem magamhoz azokat az érzelmeket, amiken átmegy a testvére meggyilkolása miatt, és amiatt, amilyen világba csöppen váratlanul, és fenekestül felfordul az élete.
És persze Barrons. Ő az, aki a könyv második legfontosabb szereplője, a sorozat rajongóinak imádottja, aki nálam még nincs a top listás pasik között eddigi olvasmányaim alapján, de látom benne a potenciált. A jó alapanyag megvan hozzá: fantasztikus külső, titokzatosság, intelligencia, a különleges képessége, hogy mindig jókor bukkanjon fel jó helyen, magabiztosság, arrogancia… Szinte érzem, hogy a második könyvben végleg meggyőz engem róla, hogy kell nekem.
Értékelés: 5/4
Olvasásra ajánlom: igen
Jeanne véleménye:
Glosszárium Jeanne naplójából:
KAJLA: MacKayla Lane
SZÉLI: Seelie
UNDI: Unseelie
WLAN: V'lane, a halált hozó szextündér (muhaha)
SZIR-SZAR: Sinsar Dubh
Tudom, tudom, egy megkeseredett vén hülye vagyok, aki folyton csak fanyalog, de képtelen vagyok osztozni az elragadtatásban, ami ezt a könyvet övezi. Nem rossz, sőt, az utóbbi idők olvasmányai közül talán ez tetszett a legjobban, de...
MacKayla Lane, meg Jericho Barrons? Most komolyan? Moning minden bizonnyal summa cum laude végezte a hogyan adjunk idióta neveket a karaktereinknek tanfolyamot, a két központi szereplő legalábbis ezt igazolja. Mindenesetre nem csodálom, hogy egyikük sem hívatja magát a saját keresztnevén: Kajla a Macet erőltetné, míg Barronst szinte folyamatosan csak a vezetéknevén említik.
Sajnos Kajlának nem a neve a legidegesítőbb. Valamiért az ilyen "lányközpontú" történetek szerzői mindenáron – már-már kényszeresen – meg akarnak győzni bennünket valamiről. Bella Swan folyton azt hangoztatta, hogy ő mennyire hétköznapi, átlagos lány, Kajla meg mindenáron a buta szőke sztereotípia ellen harcol olyan komoly észérvekkel, mint a "rózsaszínre van festve a körmöm, de azért okos vagyok". Aha. Engem nem sikerült meggyőznie a birtokában lévő szellemi potenciálról, de amíg nem akar agysebész lenni, végül is mindegy. Ja, hogy neki kell megmenteni a világot? Akkor azért kevésbé rózsás a helyzet.
Az alapsztori egyébként tetszett, a hangulat is kellően nyomasztóra sikeredett: passzolt a testvére gyilkosát kereső lány lelkivilágához, aki a provinciális életéből hirtelen belecsöppen a Szélik (szép tündérek) és Undik (csúnya, gonosz tündérek) világába. Egyetlen kulcsa a megoldáshoz, ha megtalálja a Szir-szart, a Szélik szent könyvét, ebben a küldetésben pedig Barrons segít neki.
Mindez jó is lehetne, Moninggal mégsem leszünk öribarik, attól tartok. Érthetetlen számomra, hogy az, aki ilyen zseniálisan kitalálta az árnyakat, O'Bannion megölését, a Szürke Ember figuráját, az miért csapja agyon az egészet a "halált hozó szextündérrel". Számomra WLan egyértelműen a vicc kategóriába tartozott, sőt az, ahogy Moning a szexualitás témakörét kezeli, nevetséges volt. Ha egy huszonéves lány nem képes feldolgozni, hogy a szülei szeretik egymást, és le is fekszenek egymással (pfujj), az meg is érdemli, hogy egy zsúfolt múzeum előtt térdre kényszerítse WLan.
Barrons engem egyelőre nem győzött meg, kíváncsian várom, mit mutat majd a továbbiakban.
Még egy kötekedés a végére: talán a legnagyobb ellenérzést a tördelés váltotta ki belőlem. Az lapmérethez képest a betűméretet nagynak, az alsó és a külső margókat viszont aránytalanul kicsinek találtam. Az ujjam belelógott a szövegbe, ez pedig számomra sokat levont az olvasásélményből. A törzsszöveghez is a glosszáriumban használt betűméretet kellett volna alkalmazni szerintem... csak akkor nem lett volna 300 oldalas a könyv.
Értékelés: 5/3.
Olvasásra ajánlom: igen.
