Calla Tor, a félig ember, félig farkas tizenéves lány sorsa szinte a születésekor megpecsételődött: miután befejezi az iskolát, Ren Laroche, a szívtipró vérfarkas társa lesz. Alig néhány héttel a kitűzött esküvő előtt azonban Calla, az Őrzők törvényeit áthágva, megmenti egy kiránduló fiatalember életét. És Shay Doran ellenállhatatlanul vonzza őt... A lány kételkedni kezd kijelölt sorsában, és egész addigi életének értelmében. Ugyanakkor azt is tudja, ha a szívére hallgat, elveszíthet mindent. Még az életét is. Megéri-e a tiltott szerelem a legnagyobb áldozatot?
Bridget véleménye:
Amikor először olvastam a könyvről, kicsit kétkedve tekintettem rá: újabb alakváltós könyv, még egy szerelmi háromszög – kell ez nekem? Aztán olvasás közben nagyon sok csalódás ért, mind pozitív, mind negatív értelemben, de összességében mégis sikerült úgy letennem a könyvet, hogy el akarjam olvasni a folytatásokat is.
Amit szerettem:
Tetszett a történet, könnyen olvasatta magát, túl sok minden ugyan nem történt benne, vagy túl sokkoló dolgok, de azért legalább nem olyan volt, amit már láttunk máshol, nem volt lerágott csont az egész. Teljesen egyediek voltak a karakterek, sokukat könnyen megszerettem, és soknál elérte az írónő a szándékát, és sikerült megutáltatnia velem őket. Az alakváltón kívül szerepeltett többi lény is újdonság volt számomra, ezért az alaphangulatom egészen jó volt olvasás közben. Különösen tetszett, hogy a farkasok nem érzik tehernek az alakváltást, tetszett a falka hierarchiája, és érdekesek voltak a párválasztási szokásaik és törvényeik. Calla egyéniségével is jó darabig tökéletesen elvoltam, jó alfa, jó testvér, kicsit dacos, makacs tinilány, mint általában a korabéliek, de bár ez lett volna vele a legnagyobb baj… viszont nem ez volt, hanem az, hogy egyáltalán elgondolkodott azon, hogy ne Rennel járjon.
Mert Ren az végre egy valamire való srác, magabiztos, kicsit öntelt is, de vág az esze, szereti és védelmezi a falkáját, és nem utolsó sorban baromi szexi. Ezek után nem is értem, hogy jöhetett képbe Shay…
Amit nem szerettem:
…aki ugyan kulcsfigura (hehe) a történetünkben, de a személyisége nem túl érdekes, semmi izgalommal nem jár a feltűnése, sőt, inkább bosszantó, ahogy ráerőlteti magát Callara és a többiekre. Köztük egyáltalán nem éreztem a szikrákat, nem úgy, mint Ren és Calla között, kettejük közös jelenetei vittek egy kis színt a sztoriba, ha már Shayjel ugyanez nem sikerült. Sőt, Calla első csókja olyan szánalmasra sikeredett, hogy nem is értem, miért nem járt utána hónapokig pszichológiai tanácsadásra.
Ebből gondolhatjátok, mennyire idegesített a szerelmi háromszög, főleg, hogy igazából Shay nem ért annyit, hogy Calla ezt csinálja Rennel. Kezeket fel, aki Shay rajongó lett, létezik ilyen egyáltalán?
Értékelés: 5/3
Olvasásra ajánlom: igen
Jeanne véleménye:
Töredelmesen bevallom, miattam késett az újabb poszt, mert egyszerűen képtelen voltam haladni a Nightshade-del. Csak becsületből fejeztem be végül, nem akartam új könyvhöz kezdeni, míg végére nem értem ennek a négy hónapja tartó rémálomnak.
Minden igyekezetem ellenére képtelen voltam befogadni a világot, amit az írónő tárt elénk. Biztos bennem van a hiba, de sok más egyéb mellett nehezen tudtam akceptálni, hogy alakváltó főhősnőnk képes volt farkas testből habos estélyibe transzformálódni. Persze korántsem ez volt a legnagyobb gondom Callával, és a történettel, sokkal idegesítőbb volt a "szerelmi háromszög", ami a történet egyik alappillérét képezte. Őszintén szólva sajnálom szegény lányt, hogy egyetlen valamire való srác sem akadt a környezetében csak a halvérű, könyvmoly szőke (Indiana Jones reinkarnációja), meg a k*rógép, ösztönlény barna. Ha nekem is a két díszpéldány közül kellett volna választani, valószínűleg világgá megyek, és nagy ívben teszek a falkára meg a kötelességre. Nos, a mi Callánk nem tette meg ezt az egyetlen ésszerű lépést, inkább belekezdett, a csókolj meg-ne csókolj meg parádéba, amiről Puzsér Róbert egyik nagybecsű írása jut eszembe (18+ tartalom). Aztán jó néhány oldalnyi "feszült" várakozás után persze lesz csók is:
Ő mégis folytatta az ajkam csókolgatását, gyengéden, tapintatosan és szenvedélyesen.
Ezt olvasva egyből két kérdés is felmerült bennem:
- Hogy lehet valakit tapintatosan megcsókolni?
- Hogy lehet valakit egyszerre gyengéden, tapintatosan ÉS szenvedélyesen megcsókolni?
Ilyen ellentmondás után már nem csodálkoztam azon, hogy Ren ilyeneket mond:
Bizonyos vagyok benne, hogy nem fogsz elmulasztani semmi izgalmasat a barlangban. Amint lehet, tájékoztatlak róla, hogy mit találtunk.
Igen, én is bizonyos vagyok benne, hogy egy hormonoktól fűtött 17 éves srác pont ilyen szavakat használ.
A hab a tortán számomra a fantasztikus elemek eszetlen halmozása volt. Cremer nem elégedett meg azzal, hogy vannak őrzők, vigyázók és keresők, feltétlenül kellett a történetbe néhány lidérc, szukkubusz, inkubusz, lóméretűre hizlalt pók, meg kiméra is. Természetesen volt még itt néhány kihagyhatatlan társadalmi kérdés is (homoszexualitás, nemi erőszak), ami nélkül manapság már nem lehet ifjúsági ponyvát írni (vagy mégis?).
A végkifejlet sokak szerint izgalmas volt, én viszont borítékolni mertem volna már az elején, hogy Calla megpattan a szöszivel, úgyhogy nagy meglepetés nem ért. Összességében langyos kis történet volt, így elkeserít a gondolat, hogy a sorozat további részeit is el kell majd olvasnom.
Értékelés: 5/2
Olvasásra ajánlom: nem.
