Harmincadik születésnapja közeledtével Emma Harrison rádöbben, hogy ketyeg a biológiai órája, és a herceg a fehér lovon még mindig sehol. Fogyatkoznak a lehetőségek, különösen most, hogy a legjobb barátja – egy meleg pasi – visszalépett, hogy spermadonor legyen. Persze ott van a spermabank, de Emma fél: mit lehet tudni, talán a sátán belekavarhat a dolgokba.
Aidan Fitzgerald, a megátalkodott nőcsábász rendszerint eléri, amit akar, különösen a hálószobában. Amikor a karácsonyi partin Emma elutasítja a közeledését, Aidan elhatározza, megszerzi a nőt, kerül, amibe kerül. Emma kínos helyzetét megismerve a férfi olyan javaslattal áll elő, mely mindkettejüknek jó lesz. Hajlandó vállalni a donor szerepét, de csakis természetes úton. Nem lévén elszánt pasivadász, sem az alkalmi szex híve, Emma ódzkodik az ötlettől, ám a férfi sármja és Emma anyaság utáni vágya győzedelmeskedik. A „gyermekgyártási” projekt azonban egyszer csak több lesz, mint fizikai aktusok sora. Aidan nem képes kisétálni a nő életéből, Emma meg kezdi úgy érezni, ez a férfi az igazi.
Most már csak egy kérdés maradt: képes-e Aidan megváltozni, olyanná válni, amilyennek Emma szeretné?
Bridget véleménye:
Nem tudom, mit képzelek, hogy Ulpiusos könyveket olvasok (mi több, még pénzt is adok értük!), amikor tudom, hogy borzalmasak. De az egész úgy kezdődött, hogy nyílt egy boltjuk a Westendben, és olyan nyitási akcióik voltak, hogy hűha. Egy csomó könyvvel távoztam, de védelmemre szóljon, nem csak magamnak vettem, hanem a keresztlányomnak is. Arról nem is beszélve, hogy amiket magamnak szánok, azokat Jeanne is olvassa, így már majdnem mondhatjuk azt is, hogy megtérül az áruk.
Szóval megvettem Az ajánlatot, valami piszok olcsón, annyira, hogy ma már egy több kötetes Romana is drágább annál, és el is olvastam 1, max 2 nap alatt. De nem ám, mert olyan jó volt, hanem inkább, mert olyan egyszerű. Egyszerű volt az írónő stílusa, az első két oldalból ki lehetett következtetni (mit beszélek, már a fülszövegből), hogy mi lesz a könyvben, és jesszus, annyira egyszerűek voltak a karakterek is. Ráadásul olyanról, hogy jellemfejlődés, itt szó sem lehetett (nem, elvileg az már majd csak a második kötetben lesz, ja, és a szerelmi háromszög is, de nem Jeanne, már nem vagyok hajlandó elolvasni).
Folytathatnám még a könyv szidását, szinte el sem kezdtem még, de annyira sablonos és üres történet volt, hogy nem akarhatjátok elolvasni. Nem akarhattok egy olyan könyvre időt pazarolni, ahol a kapuzárási pánikban szenvedő, egyébként csodálatos, nagyon okos (NEM), kitűnő és hihetetlenül erőltetett anyai ösztönökkel megáldott (értsd: úton-útfélen úgy bizonygatja, hogy jó anya lesz, hogy kikapja mindenki kezéből a gyerekét „majd én vigyázok rá” címen, és akkor aztán több fejezetben is, több bekezdésen keresztül kell olvasnunk, hogy ő milyen jó anya lesz... eh...) nő történetét, aki kétségbeesésében felcsináltatja magát a munkahely bikájával, aki persze egy érzéketlen barom, őt nem érdekli, hogy gyereke lesz, csak hadd dugja meg a csajt.
A legjobban egyébként azt sajnálom, hogy a saját laptopom most nem jó, pedig egyszer ezt a kritikát már megírtam, és most megint meg kellett írnom, ezzel kétszer annyi időt szánva erre a borzalmas ponyvára, mint amennyit érdemelt.
Olvasásra ajánlom: nem
Pontok: 5/1
Jeanne véleménye:
Igazából egyetlen józan, elfogadható indokot sem tudok mondani arra, hogy miért kellene bárkinek is elolvasni ezt a könyvet. Annyira felháborítóan rossz élmény volt olvasni, hogy legszívesebben saját kezűleg törölném taknyán Katie Ashley-t, amiért kényszert érzett, hogy kiadja ezt a történetet.
Lássuk, mitől is annyira fájdalmas ez a kulturális atomvillanás!
Ashley nem bánt túl kesztyűs kézzel főhősnőnkkel, mert 30 éves korára halmozottan hátrányos helyzetbe hozta 1 db halott vőlegénnyel, 1 db halott anyával, 1 db ketyegő biológiai órával, 1 db mindenbe (tényleg MINDENBE) beleugató öribarinővel, 1 db nem létező önbecsüléssel.
Az alapszituáció szerint ez a szerencsétlen Emma gyereket akar. Nem egyszer, a jövőben valamikor, hanem már azonnal, mert ugye egy 30 éves nő már olyan öreg, hogy nem kell tartós tejre költenie – ha nem szül rögtön gyereket, akkor vége a világnak. Mit tesz ebben az esetben a kétségbeesetten reményvesztett nő – persze csak azután, hogy a meleg haverját akarja kihasználni a saját céljai érdekében? Nem, nem a művi megtermékenyítést választja, hanem a cég legnagyobb (természetesen rendkívül jóképű) Don Juanjának nyakába zúdítja bánatát. Aidan pedig úgy cselekszik, ahogy minden normális férfi tenné ebben a helyzetben: elmenekül, és elhagyja még a kontinenst is, önként, dalolva ajánlkozik donornak, abban a hiszemben, hogy a "gyerekgyártásból" neki csak az élvezet jut, a teli pelenkát meg majd cseréli helyette más.
Mondanom sem kell, a sztori két mérnöki pontossággal az ovulációhoz időzített együttlét után "meglepő" fordulatot vesz: a szerző tökéletesen kasztrálja a korábban két lábon járó tesztoszteronbombát. Aidant nyilván az varázsolta el, hogy parancsra kellett készenlétbe állnia, és minden bizonnyal Emma rendkívül szórakoztató, picsogástól mentes jelleme is rabul ejtette a szívét, mert jelleme hihetetlen fejlődésen ment keresztül. Katie Ashley elhiteti az olvasóval, hogy egy ilyen románcnak van létjogosultsága, mi több, sikere.. hogy az a normális, ha egy nő teljes mértékben meg akarja változtatni a kiszemelt férfit, olyan normákat kényszerítve rá, amiket az sosem vallott magáénak. Azt az elvárást támasztja, hogy a férfi adja fel a korábbi létformáját (barátait stb.), csak azért, mert a nő képes volt megtermékenyülni egy nyíltan csak szexuális céllal felvállalt kapcsolatból. (Esetleg valami állami kitüntetést ne szavazzunk meg neki?)
A szerzőnek egyetlen dologhoz volt kiemelkedő tehetsége: végletekig ellenszenves szereplőket elhelyezni egy szürreális szituációban, ezzel elpusztítva jó pár agysejtemet. Az Ulpiusnak külön fekete pontot küldök, mert az hittem, hogy lezárul a sztori, de nem! Az utolsó 30 oldal nem más, mint egyéb könyvek ajánlója, illetve baljós figyelmeztetés, hogy aktuális történetünk egy következő kötetben folytatódik... másra sem vágyom.
Medgyesi Csillának (a remekmű fordítója) pedig szintén hálás soraimat küldöm a "fan-kanosan-tasztikus" szó megalkotásáért, melytől nyelvünk sokkal gazdagabb és cizelláltabb lett.
Olvasásra ajánlom: NEM
Értékelés: 5/0
