Bianca és Lucas mindig úgy hitték, mindent kibírnak, hogy együtt lehessenek. Amikor a sors fintora nem csak Biancát változtatja lidérccé, hanem Lucast vámpírrá - épp olyan teremtménnyé, amelyet egész életében üldözött -, megfordul velük a világ. Lucas erős gyilkos ösztöne által hajtva az egyetlen helyhez fordul, amely segíthet: Az Evernight Akadémiához. Bianca eltökélten mellette marad. De az Evernight vámpír vezetője háborút indít a lidércek ellen, így Bianca korábbi otthona a legveszélyesebb hellyé válik számára, annak ellenére, hogy kísérteties átalakulása új erőkkel ruházta fel. Csata dúl a lidércek és a vámpírok között, Bianca és Lucas pedig iszonyatos igazsággal néznek szembe. Minden akadályt legyőztek, amelyet az élet kettőjük elé állított, de vajon elég erős a szerelmük, hogy túléljék az élet utáni kihívásokat?
Jeanne véleménye
Nem tetszett. Tulajdonképpen semmivel sem volt rosszabb, mint a sorozat korábbi részei, de egy történetet lezáró kötettől azért többet vár el az ember. Annyira lapos volt a sztori, hogy kényszerítenem kellett magam az olvasásra, és a kísértés, hogy előre lapozzak 30-40 oldalt, folyamatosan a fejem felett lebegett. Végül megküzdöttem vele, de a várt katarzis elmaradt.
Az Afterlife - és tulajdonképpen a sorozat egésze - kidolgozatlan, a szerző felháborítóan dilettáns módon oldja fel a saját maga által gerjesztett konfliktusokat. Kezdjük Charity személyével. Az előző kötetből már kiderült, hogy ő az angyalarcú ördög, a megtestesült gonosz, aki vámpírrá tette Lucast, és el akarja őt szakítani Biancától. Mit tesz ez a velejéig romlott, semmitől vissza nem riadó nő? Álmában terrorizálja szegény Lucast. Biztos hatalmas érvágás ez hősünknek, de mivel annyira kemény a srác, hogy friss vámpírként sem okoz különösebb gondot neki az éhség kordában tartása, ne várja már a szerző, hogy egy-két rémálomtól majd megsajnáljuk. Mindegy, elhisszük, hogy Lucasnak most nagyon rossz. Hogyan szabadulhatunk meg ettől a gonosz, gonosz Charitytől? Majd jön a "hihetetlenüljótestű-ésénmajdnemjártamvele" Baltazár, és megkéri - álmában - a kishúgát, hogy hagyjon fel Lucas vegzálásával, aki ebbe beleegyezik, ezzel meg is oldódott ez a probléma.
Ehhez hasonló rendkívül magas színvonalú problémamegoldásra számtalan példát lehetne még hozni a könyvből: Gray gyakorlatilag minden izgalmat és akciót jelentő szálat egy-két mondattal kinyírt. A mindent megmagyarázni akarás rányomta a bélyegét az egész sorozatra, és a küzdelmek helyett a hangsúly a szájbarágásra került. Az egyetlen pozitívum számomra az volt, hogy Lucas és az anyja nem békültek ki egymással, így legalább volt valami a tetralógiát lezáró cukrostakonyban, ami egy kicsit elfogadhatóvá tette számomra az egészet.
Értékelés: 5/2
Olvasásra ajánlom: annak, aki az első 3 részt végig szenvedte
Bridget véleménye:
Végre vége. Így tudnám röviden összefoglalni érzéseimet az Evernight sorozattal kapcsolatban. De azért lássunk egy hosszabb verziót: mire a negyedik könyvön is átrágtam magam, néha már tényleg úgy éreztem, hogy Gray tud írni. Csak aztán jött mindig valami, ami el is hessegette bennem ezt a gondolatot. A legtöbb dolog, ami eddig zavart sem szűnt meg: Bianca „ne bántsuk a vámpírokat, nem mind rossz”-ból lett a „ne bántsuk a lidérceket, nem mind rossz”. Külön élmény volt látni, hogy egészen 24 órán keresztül „szenvedett” azzal, hogy megtanuljon lidérc lenni, kitapasztalja a képességeit, olyanokat, amelyekhez a többi lidércnek évszázadokig kell próbálkozni, és Gray mindezt elintézi azzal, hogy ő egy született lidérc. Klassz. És persze, hogy azt sem bírta kinőni, hogy olyan dolgokat csináljon csupán makacsságból, ami utána életekbe kerülhet.
Lucas, a jó öreg Lucas, akiből szerencsétlenből vámpír lett, és a könyv ¾-ben szenved emiatt, de ezzel még képes is voltam megbarátkozni, hiszen neki ez nagyon nagy érvágás lehetett, ami jobban idegesített, hogy Bianca hogy, hogy nem ebben a dologban is csak magával volt elfoglalva – „jaj, mikor szexelünk már?”, „jaj, hogy lehet, hogy más jobban tud segíteni neki, mint én?”. Komolyan fejfájást lehetett tőle kapni.
A többi szereplő is ugyanolyan maradt, mint eddig, Vic vicces, és megint vitt egy kis színt a sztoriba, de sajna, kevés rivaldafény jutott neki. Viszont mindenki más csak azért volt, hogy legyen kiket tologatni jobbra-balra, érdektelenek voltak, és unalmasak.
Az is bosszant, hogy a közel 3 részen át tartó Charity problémát Balthazar megoldja egy alvással. Szép, mondhatom, ezt csinálhatta volna korábban is.
A könyv szerkezetére ugyanaz jellemző, mint az előző részekére: több száz oldalon keresztül húzzák-vonják a dolgokat, alig történik valami, majd pedig az utolsó tíz oldalban csapja össze a dolgokat Gray, aminek a következménye, hogy kapkodjuk a fejünket a sok logikátlanság és hülyeség miatt.
Van egy új karakterünk is, Skye, aki nyilvánvalóan csak azért lett beleerőltetve a sztoriba, hogy Balthazarnak a saját könyvében lehessen nője, ha már Bianca ugye boldog véget ért Lucas-szal. Remélem, hogy nem lesznek gyerekeik, mert igazán kár lenne ezeket a géneket tovább örökíteni.
Értékelés: 5/2
Olvasásra ajánlom: ha eddig tetszett, most is fog
