 |
Még hányszor fogja összetörni a szívem? Még hányszor kell újra megragasztanom?
Fiatal lányként ő tanította meg, milyen, ha megérintenek és úgy istenigazából megcsókolnak. Később azt is ő mutatta meg, mennyire fáj, ha elveszítünk valakit, aki közel áll hozzánk. Csak arra nem készített fel, hogyan birkózzak meg a kínnal, miután összetörte a szívem. Felkavar. Elringat. Megtanít harcolni az érzésért, amiért érdemes. |
Jeanne véleménye:
Egy kicsit bajban vagyok, mert ezt a könyvet szeretni akartam. Reméltem, hogy írok róla egy patent kis véleményt, odaverek vele a fanyalgóknak, akik szerint Jeanne csak a lehúzáshoz ért. Ehhez képest megint nekik lesz igazuk, olvass tovább, ha érdekel, miért.
A fülszöveget olvasva annyira magaménak éreztem ezt a sztorit, fel sem merült bennem, hogy esetleg csalódni fogok. Olvasatlanul is megérintett a történet, de nem, nem a bátyám legjobb barátja miatt. Az elvesztett, majd a legváratlanabb pillanatban visszatérő férfi motívuma az én életemben is jelen volt, ezért kíváncsi voltam, hogyan lehet ezt jól megírni.
Reméltem, hogy végre olyan könyvet olvasunk, ahol hiteles érzésekkel találkozunk, olyan szituációkkal, amiket a hétköznapi olvasó is képes átérezni. A könyv ennek az elvárásomnak részben meg is felelt.
Az alapszituáció szerint a főszereplő, Estelle tehetséges fiatal nő, aki évekkel ezelőtt beleszeretett Oliverbe, a bátyja legjobb barátjába. A kölcsönös vonzalom ellenére a kapcsolatuk azonban még azelőtt véget ért, hogy valójában elkezdődött volna. Akkor találkoznak újra, amikor Estelle váratlanul elveszti a férjét, és ez a találkozás mindkettejükben megcsillantja az újrakezdés szikráját.
A cselekmény innentől kezdve nem lineáris síkon mozog: a retrospektív epizódoknak köszönhetően fokozatosan ismerjük meg a múltbéli szálakat Estelle és Oliver szemszögéből is, miközben látjuk, hogyan hatnak ki ezek a dolgok a jelenbéli esélyeikre. Bevallom, a múltidéző jeleneteket nagyon szerettem: beleéltem magam a tetőn titokban folyó találkák hangulatába, a reménytelennek tűnő első szerelem kibontakozásába, és ugyanúgy átéreztem a csalódottságot, az elhagyatottság érzését.
Amik a csalódást okozták, azok a jelenben játszódó cselekményszálak voltak. Az újbóli találkozás felkavaró momentumai helyett olyan abszurd és kínos jeleneteket kapunk, amikről egy darabig képtelen voltam elhinni, hogy ugyanaz a szerző írta, aki a visszatekintéseket. A csúcs (vagy mélypont?) talán fehérnemű-katalógus fotózása volt, annál a pontnál engedtem el a történetet, és láttam be, hogy a legjobb szándékom ellenére sem fogom szeretni.
Ezt az érzést erősítették bennem a mellékszereplők is, akik vagy túl harsányak vagy túl jelentéktelenek voltak, de értékelhetőt nem tettek hozzá a cselekményhez.
Itt lenne a helye valami frappáns összegzésnek, de nehéz bármit is írnom. Örüljünk együtt a hepiendnek, annak, hogy felnőtt férfiakat Paszulynak hívnak, na meg a világbékének.
Értékelés: 5/3
Olvasásra ajánlom: igen
Bridget véleménye:
Iszonyatosan szép borítókkal, megkapó fülszövegekkel és találóan magyarra fordított címekkel az ember azt hinné, garantált a sikerük. Én bevallom, kicsit most féltem őket, mert január vége óta nem posztoltak facebookra, és mindjárt itt a Könyvfesztivál, ha arra készülnek újdonságokkal, azt már be kellett volna harangozniuk, nem?
Aztán nem tudom, mi pattant el, de valahogy megváltoztak a szereplők, a hozzáállásuk bizonyos dolgokhoz, belekerültek hihetetlen erőltetett jelenetek, és úgy a könyv 2/3-tòl inkább csak haragudtam, és ideges voltam az egészre.
