Senki sem hisz a vámpírokban. Catherine azonban tudja az igazságot. Anyját egy vámpír erőszakolta meg, ezért bosszúból a félvámpír lány évek óta üldözi az élőhalottakat, hátha egyszer a tettes is horogra akad. Egy nap azonban óvatlanul besétál a vámpír fejvadász csapdájába. Bones az egyik vámpírmester, akit gyilkos horda üldöz, így ajánlatot tesz Catnek; együtt talán legyőzhetik a hordát és felkutathatják Cat apját, de ahhoz a lánynak előbb osztoznia kell Bones sorsában; vámpír harcossá kell válnia.

Jeaniene Frost Cat és Bones vámpírvadász-sorozata fergeteges sikert arat a vámpírrománc rajongóinak körében. Humorral, érzékiséggel és hihetetlen izgalmakkal teli könyveit felejthetetlen karakterekkel népesíti be. A Cat és Bones páros egy csapásra világhírű lett, a sorozat pedig vezeti a sikerlistákat.

Bridget véleménye:

Jeaniene Frost könyve számomra tipikusan olyan darab volt, amelyik újra meg újra felhívja magára a figyelmét a könyvesboltban, de a borító tanulmányozásánál tovább sosem jutottam: érdekelt, de annyira nem, hogy több ezret adjak érte, egy ideje, mióta halomra olvastam a borzalmas könyveket, egészen paranoiás lettem, és nem mertem akármivel hazamenni.

Aztán Jeanne megszerezte, és innentől nem volt visszaút, kíváncsi voltam Frost milyen vámpírokkal, milyen eredettörténettel, milyen karakterekkel állt elő, ami olyan nagy sikert aratott, és ami miatt az Ulpius úgy vélte, megéri kiadni.

Sajnos azonban nálam ez a történet több sebből is vérzett. Nem Frost volt az, aki kitalálta azt a legendát, amit felhasznált a vámpírok létezését magyarázandó, mégis nekem fura választás volt éppen a Káin és Ábel történetből eredeztetni őket.

Bizalmatlanul álltam a főhősnő, Cat félvámpírságához is, de később hajlandó voltam felülemelkedni rajta, és elfogadni az írónő magyarázatát, még valamilyen szinten logikusnak is tűnt. Aztán viszont voltak dolgok, főként vámpírtulajdonságok, amelyek már több helyről visszaköszöntek, kicsit koppintásnak éreztem őket, de azzal magyaráztam, hogy oké, végülis olyan sokféle dolog nincs, amivel fel lehetne ruházni őket, és különben is inkább ez, mint hogy elkezdjenek nekem sárkánnyá változni.

Azonban úgy érzem, hogy a nagy olvasói tábort nem Cat, vagy maga a sztori szedte össze, hanem az egész könyvet Bones viszi el a hátán, a rosszfiúnk, aki annyira mégsem az, aki a megfelelő pillanatban közönséges, vicces, vagy szexi – egészen kedvelhető karakternek éreztem, tipikusan az a figura, akire a nők titokban vágynak, olyan mélyen, hogy talán még maguknak sem ismerik be. Nem a személyiségével akadtak problémáim, ha jobban belegondolok, hanem a vámpírok azon tulajdonságával, hogy a könnyük rózsaszínné változik, egyéb testnedveikről nem is beszélve… Ez nálam kiverte a biztosítékot egy különösen túlfűtött erotikus jelenet alatt/után.

Még egy negatívum: egyik szereplő kinézete sem tetszett nekem, ha rájuk gondoltam, inkább a saját magam által kitalált külsővel képzeltem el őket, de ez már egyéni szociális probléma.

Összességében úgy éreztem, a könyv inkább csak egy akcióval és vámpírokkal felturbózott Romana. A szerelmesek állandó csatározásaitól (miután már összejöttek) a mű végére kissé megfájdult a fejem, és egyértelműen nem annak a közönségnek szól, mint mondjuk a hasonló témájú, más kiadóknál megjelentett könyvek.

Olvasásra ajánlom: 16 év felett

Értékelés: 5/3

 Jeanne véleménye:

Lassan két hete küzdök a Pemberley-krónikákkal. Már kezdett végképp elegem lenni belőle, ezért egy hirtelen elhatározástól vezérelve félretettem, hogy belekezdjek valami egészen másba. Nos, a Félúton a sírhoz valóban szöges ellentéte a már fent említett műnek, és ez jelen esetben komoly dicséretnek számít.

Jeaniene Frost nem teketóriázik, egyből belecsap a lecsóba, és ad nekünk egy igazán karakán, végletekig elszánt csajt, aki olyan könnyedén gyilkolássza a vámpírokat 16 éves kora óta, mint ahogy más rántottát készít. Az újkori Buffy a történet szerint már 21 éves, nem mellesleg félvámpír - tehát a vörös haján kívül van benne egyéb különleges vonás is -, és kedvenc hétvégi szórakozását azóta sem unta meg. Könnyen kapható nőnek kiadva magát áldozatait szórakozóhelyeken szedi össze, majd egy félreeső helyen elteszi őket láb alól. Számomra érthetetlen módon gond nélkül folytatja ezt a nemes tevékenységet éveken keresztül, míg fel nem bukkan Bones, aki keresztül húzza hősnőnk terveit az életfogytig tartó könnyed vámpíröldökléssel kapcsolatban. Bones egy fejvadász vámpír, aki végül egyezséget ajánl Catnek: folytassák a tisztogatást együtt.

Gyakorlatilag erről szól az egész mű, talán nincs olyan oldal, amin ne halna meg legalább két szerencsétlen vérszívó, a szerző az öncélú erőszak leírását nem aprózta el. A sztori folyamán térdig gázolunk mások vérében, letöröljük magunkról a kifröccsent agyvelőt, miközben folyamatosan repkedő kardok között kapkodjuk fejünket. Ebben a monoton gyilkolászásban csak a pikánsan és szókimondóan megírt erotikus jelenetek nyújtanak némi változatosságot. Nem is lenne ezzel baj, csak ne ragaszkodna Jeaniene Frost ahhoz, hogy Cat mennyire szemérmes, és már egy áthatóbb nézéstől is elpirul. Valahogy karakteridegennek tűnik számomra ez a vonal.

A küzdelmek bemutatásán túl hiányoltam az egyéb leíró részeket, a szereplők homályos foltként maradtak meg a fejemben. Nem tudnám megmondani, hogy néz ki Bones, vagy bárki más a könyvben, egyedül Cat vörös haja az, amire emlékszem. Mivel nem tudtam vizualizálni a karaktereket, így különösebben megkedvelnem sem sikerült őket. Persze Bones tipikusan az a rosszfiú, akiért az olvasók lelkesedni tudnak, de nekem valahogy nem lopta be magát a szívembe: egy idő után úgy éreztem, hogy "kifulladt" a személyisége, és az erős kezdés után unalmassá vált.

A fentieken túl számomra a legzavaróbb az a néhány epizód volt, ami teljesen feleslegesen került a szövegbe, megbontva ezzel a cselekmény feszes menetét. Ettől függetlenül a kategóriájában nem egy rossz könyv (legalább is olvastam már sokkal rosszabbat is), de széplelkű olvasóknak nem ajánlom.

Értékelés: 5/2,5

Olvasásra ajánlom: 18 felett