Sztárok, hírességek, celebek. Különös, zárt világ: az egekig repítheti azt, akinek sikerül ide bejutnia. Pénz, hírnév, csillogás – melyik fiatal lány ne áhítozna rá? Melyikük ne adna meg bármit, hogy beletartozhasson? Szombati Lillának úgy tűnik, minden összejött: a gyönyörű fotómodell fényes médiakarrier küszöbén áll. Ám a múltjában rejlő titkokra egy ambiciózus újságírónő vadászik és a bulvárlap leleplező címlapsztorija alaposan összekuszálja a szálakat.
A fiatal írónő, Szurovecz Kitti nagyon jól ismeri ezt a világot, hiszen a Meglepetés magazinnak hétről hétre készíti a sztárinterjúkat. Neki már régóta megnyílnak a hírességek: elmondanak olyan titkokat is, amelyeket nyomtatásban nem akarnak viszontlátni. A Smink nélkül természetesen nem róluk szól, a regény szereplői kitalált személyek, de az ügyesen bonyolított, fordulatos cselekmény, az érzékletesen megjelenített médiavilág képe sokat elárul arról, mi rejlik a csillogó kulisszák mögött.

Jeanne véleménye:

Vártam pár napot a könyv olvasása után az értékelés megírásával remélve, hogy a bennem dúló indulatok lecsillapodnak egy kicsit. Sajnos nem így történt. Egyszerűen képtelen vagyok lehiggadni, ha erről a remekműről van szó, felháborít, hogy ez a szöveg ebben a formában nyomtatásba került.

Az első, ami nyomot hagyott bennem, az ajánló volt. Már annak olvasásakor el kellett volna hajítanom messzire a könyvet, de nem tettem. Na nem azért, mert annyira érdekelt, hogyan vezet végig a főállásban  "sztárinterjúkat" író fiatal írónő az "érzékletesen megjelenített médiavilág" útvesztőin, vagy mert "történetének meghökkentő csavarjain még hosszú ideig" gondolkodni szerettem volna. Rá kellett jönnöm, hogy mazochista vagyok.

A második rossz döntésem az volt, hogy elolvastam a köszönetnyilvánítást. Rögtön az első sorában helyesírási hibát találtam, ami számomra elég rossz ómen. Nem vagyok "nyelvtannáci", de az ilyen dolgoktól kinyílik az a bizonyos bicska a zsebemben. Sajnos az egész könyvre jellemző a magyar helyesírási szabályok sajátos értelmezése, és újfent felmerül bennem a kérdés: látta ezt korrektor? Tudom, az írónő nem a Magyar Nyelvőrnél áll alkalmazásban, de vegye már a fáradságot, hogy ha megcsillogtatja műveltségét és megemlít egy verset, akkor azt helyesen teszi! /Ld. Ady Endre: Héja-nász az avaron/

A cselekmény elemzésébe mélyebben bele sem mennék. A sztori nem különösebben mélyenszántó, finoman fogalmazva is mentes minden magvas gondolattól. Tudom, az írónő nem a Jelenkornál áll alkalmazásban... A szereplők unalmasak és közhelyesek, tökéletes prototípusok /gengszter - naiva - szegény lány, aki rossz útra tér - vaskalapos értelmiségi szülők - alkoholista apuka - unatkozó feleség stb./, akik nem fognak nagy meglepetést okozni. Hiába az idegesítő ugrálás az időben és a nézőpontok között, a történet lapos, mondhatni gagyi, amit azzal akarnak eladni, hogy teletűzdelik profán kifejezésekkel. A farok, kurva és dugás szavak gyakori használata helyett inkább a szöveg kidolgozottságára és a névválasztásra /Valentin, Hélia/ kellett volna még egy kis időt szánni, vagy elégetni az egész kéziratot - ez utóbbival szerintem mindenki jobban járt volna.

Egyetlen dolog vigasztal: legalább Szurovecz Kitti jól szórakozott, amikor megírta a könyvet.

Értékelés: 5/0
Olvasásra ajánlom: nem

Bridget véleménye:

Nem is tudom, hol kezdhetném a kritikámat, annyira felháborodtam. Szinte, visszasírom a Gyémántfiút, ezután a „csoda” után. Tudom, hogy ez hamarabb volt, tudom, hogy az „írónő” első könyve, de azt kívánom, bár maradt volna meg az újságírásnál - Meglepetést úgy sem olvasok, megkímélhettem volna magam tőle, hogy a remekműveivel találkozzak.

Egyszerűen, alig vagyok képes szavakba önteni, mit érzek, és azt sem tudom eldönteni, mi dühített jobban. Először is, ott volt az, hogy Kitti az „s” kötőszót olyan erőszeretettel használja, hogy ha annyi 5 forintost kapnék, az kitenne egy lottónyereményt. Aztán sikerült megtalálnom a második kedvenc szavát is, amibe úton útfélen belebotlottam. Ki nem találod, mi az! LÉTBIZONYTALANSÁG. Engem is a LÉTBIZONYTALANSÁG határára sodort ezzel a regénnyel. Az előbbiek mellett azzal is, hogy a történet iszonyat béna volt, összecsapott, a párbeszédek szánalmasak, a karakterek egyszerűen borzalmasak, és esküszöm, ha a celebvilág tényleg ilyen a valóságban is, inkább megyek, és a Dunába vetem magam, mint hogy ilyen emberekkel kelljen egy levegőt szívnom. Ha Spiritre azt mondtam, beteg, akkor Kitti még inkább az, lehet, egy elmeosztályról hozták ki őket…

Ó, és a kedvenc jelenetemet is megosztom veletek, spoiler ugyan, és nem szeretem lelőni a poént, de ezt muszáj: a férfi főhős, és a női főhős végre összejön - persze, van ott minden, csókok, szex (olyan gyatrán megírva, hogy annál még egy Romana is jobb) és még mi? Na, mi? Közös sírás, mert végre szexelhettek. Az eszem megáll. Lehet, nekem nem volt még részem igaz szerelemben, és ez valójában ilyen, de ha tényleg ilyen, akkor szintén jön az a bizonyos ugrás, meg a Duna. És ki ne hagyjam a pillangópuszit! Mindezt töményen a 180. oldal körül, ami után nagyobb erőfeszítésembe került, hogy rávegyem magam az olvasás folytatására, mint lefutni a negyedmaratont.
Rettegve várom, hogy a kezembe kerüljön a Fényemberek.

Olvasásra ajánlom: nem, ha nem akarsz a LÉTBIZONYTALANSÁG határára kerülni (Ugye, milyen idegesítő?)
Értékelés: 5/0