Négy éve az amerikai Jocelyn Butler, hátat fordítva tragikus múltjának, Edinburh-ban kezdett új életet. Joss nem adja át magát a gyásznak, nem néz szembe a démonaival, és senkihez sem akar igazán közel kerülni, de miután beköltözik Dublin Street-i fantasztikus albérletébe, lakótársnőjének jóképű bátyja fenekestül felforgatja féltve őrzött magánéletét.

Braden Carmichael az a fajta ember, aki mindig megszerzi, amit akar. És ő most Jocelynt akarja az ágyába csábítani. Braden, miután megtudja, hogy Joss irtózik a komoly kapcsolatoktól, alkut kínál, amelynek keretében átadhatják magukat a vágyaiknak anélkül, hogy „túlbonyolítanák” a dolgokat. Jocelyn merő kíváncsiságból belemegy az egyezségbe, miközben nem is sejti, hogy a skótot egyetlen cél vezérli: a lelkéig lemezteleníteni a konok lányt…

Bridget véleménye:

Mostanában úgy látszik, csak erotikától túlfűtött, szerelmes, női könyvek akadnak a kezem ügyébe, de nem bírtam ki, hogy ne tegyek egy próbát az Arany pöttyös könyvek eme darabjával. Rengeteg kritikát elolvastam róla előtte Moly-on, és kicsit távolságtartóan is kezeltem őket bevallom, főleg azokat, amelyek halálra ajnározták a könyvet. Korábbi tapasztalataimból kiindulva talán ez nem is csoda – nem túl sok ilyen témájú könyvbe botlottam eddig, ami tetszett volna.

Örültem neki, hogy a történet Skóciában játszódik, mert jómagam nagy skót-ír fan vagyok, így nem volt nehéz elhitetnie velem az írónőnek, hogy Braden jó pasi, azt már annál inkább, hogy mit eszik főhősnőnkön, aki annyira jelentéktelen volt az állandó hisztijein kívül, hogy őszintén, már a nevére sem emlékszem (talán Joss). Ne értsetek félre, végre Joss (Jenine, Jane, Julia, vagy akárki….) olyan problémával küzdött, amit át tudtam érezni – elvesztette a szüleit és a kishúgát egy autóbalesetben, és ez tényleg egy szörnyű-szörnyű dolog – de miért kellett beleerőltetni már megint a pénzt? Az ilyen regényekben miért mindenki trilliárdos? Vagy most az lett volna a tanulság, hogy a pénz nem boldogít? (Nem.) Mert ez a: jaj, nagyon gazdag vagyok, bármit megtehetek, csak azért dolgozom, mert olyan kedvem van, én vagyok a világ közepe mentalitás sokszor tette nekem antipatikussá az egész karaktert. Egyetlen előnye volt: végre nem a pasi pénzéért hagyta magát hanyatt dönteni a csaj. Ezt már-már hívhatjuk fejlődésnek is, nem?

Azonban: egy idő után már nem tudtam értékelni Josephine, vagy ki mocskos száját, ha létező ember lenne, felajánlottam volna neki, hogy kimosom szappannal. Óh, na meg az abszurd kifejezések, mint bugyingó, szubbasszus, meg még volt pár, amitől a falat kapartam.

Azért azt is be kell vallanom, hogy hazudnék, ha azt mondanám, nem volt pár vicces momentum is a könyvben, de talán Young-nak a fantasy könyveknél kellene megmaradnia.

Olvasásra ajánlom: jobban, mint a Szürkéket

Pont: 5/3

Jeanne véleménye:

Ez a Dublin Street – ahol aktuális könyvünk cselekménye játszódik – igen furcsa hely lehet, ezt már néhány oldal után megállapítottam. Valami különös paranormális jelenség hatására minden szereplőnek "vasvilla szeme" van, amivel nagyon, nagyon csúnyán és fenyegetőn tudnak nézni – nekem minden egyes alkalommal inkább mosolyogni támadt kedvem, ha erről olvastam.
Másrészt a szerzőnek, vagy a művet magyarra fordító Molnár Editnek valami szakmunkás fétise lehet, mert ennyi szerszámot még az Ezermester ABC-ben sem találtok, mint ebben a könyvben. Komolyan.

"Kirángattam a szerszámot..."

Mindez csak két olyan gyakran előforduló kifejezés, ami miatt a szöveget laposnak és fantáziátlannak éreztem: sokszor azon kaptam magam, hogy unatkozom, és többször lapoztam is.

A sztorival és a szereplőkkel is volt bajom, pedig nem támasztottam komoly elvárásokat:

– Miért kellett Joss gyerekkori legjobb barátnőjét kinyírni, nem volt elég, hogy a családja meghalt?
– Ha Adam annyira tökös gyerek, miért kell Braden engedélye ahhoz, hogy Ellie-vel legyen?
– Amúgy is minek kellett bele ez az "Ellie beteg" mellékszál?
– Miért kell MINDEN szereplőnek valami defektussal rendelkeznie? Nem lehetne legalább az egyik normális?

Nekem kicsit sok volt a közhely, a kiszámíthatóság, az olyan cselekedet, ami nem felnőtt emberekre vall, mintha a szerzőnek valami tizenéves korában készült love story-ját turbózták volna fel néhány szerszámmal és fütykössel. Persze ezt is csak úgy finomkodva (egy-két kivételtől eltekintve), hiszen a borítón is az szerepel: "Cseppet sem szürke!". Ennek értelmében az erotikus jelenetekben nincs semmi meglepő, a helyszínek is konvencionálisak, olyan lagymatag az egész.

Túlzónak tartottam a 400 oldalt, küzdelmes volt átverekednem magam rajta, sajnos sokkal kevesebb szórakozást nyújtott, mint vártam.


Értékelés: 5/2

Olvasásra ajánlom: végső esetben