A mágia veszélyes, de a szerelem még veszélyesebb . Amikor a tizenhat éves Tessa Gray Viktória királynő uralkodása idején megérkezik Angliába, valami rettenetes vár rá a londoni Alvilágban, ahol vámpírok, boszorkánymesterek és más természetfeletti lények járják az utcákat a gázlámpák alatt. Teslának nincsenek barátai, és egyetlen pillanatra sem érezheti magát biztonságban, ezért menedéket kér az Árnyvadászoktól, akiknek egyetlen célja, hogy megszabadítsák a világot a démonoktól. Ahogy egyre mélyebben merül a világukba, a lány azt veszi észre, hogy egyszerre varázsolja el két legjobb barát, és nem sokára rá kell döbbennie, hogy a szerelem a legveszélyesebb varázslat mind közül.

Bridget véleménye:

Igaz az, hogy nem szeretem a rossz könyveket, de azért mégiscsak ezek szülik a legjobb blogpostokat. Emlékeztek még Jeanne Fejős Éva – A mexikói kritikájára? Ha nem, vagy még nem is olvastátok el eddig, most tegyétek meg, megéri! Arról nem is beszélve, hogy jelen kritikám ezzel el is éri csúcspontját.

Elolvastátok? Helyes.

Mert most nem szolgálhatok mással a következő sorokban, csak tömény ömlengéssel Cassandra Clare Pokoli szerkezetek sorozatának első részéről.

Imádtam, szinte minden sorát, csak úgy faltam a betűket, és amennyire kíváncsi voltam, hová tart a történet, annyira féltem is tőle, hogy véget ér.

Foghatnánk arra, hogy csak azért tetszett, mert rég akadt már a Green blog szerkesztőinek kezébe jó könyv, de szerencsére, ez nem felelne meg a valóságnak.

Tetszett Clare könnyed elbeszélői stílusa, a karakterek összetettsége és kidolgozottsága, a főhősnő cselekvőképessége – nem csak egy zsák krumpli volt, akit pakolgattak jobbra-balra -, és nem okozok vele meglepetést, ha elárulom: nagyon megszerettem Willt is. Amellett, hogy szinte már kötelező jelleggel vonzódom a regények rosszfiúihoz, Will remek humora is kellett ahhoz, hogy letegyem mellé a voksom.

Sok helyen olvastam, hogy Will olyan, mint Jace Clare eredeti sorozatából, a Csontvárosos témából, de őszintén bevallom, azt a sorozatot nem bírtam végigolvasni. Sőt, talán az első kötet első pár fejezetén tudtam csak átrágni magam. Annál nagyobb volt a meglepetés, hogy a Pokoli szerkezetek ennyire jó.

És mivel nagyon szeretem a régebbi korokban játszódó történeteket, így már ez megadta a kezdő lökést ahhoz, hogy kedvem legyen Tessa és az árnyvadászok kalandjaihoz. Nem tudjátok elképzelni, mennyire jó ilyen pozitív érzésekkel letenni egy könyvet. Vagyis de, remélem, el tudjátok. 

Nem akarom tovább szaporítani a szót, és ezerszer leírni még azt, hogy „jó”, vagy a szinonimáit, összegzésül csak annyit mondok: örülök, hogy a Pokoli szerkezeteknek több része is van, és örülök, hogy Jeanne rávett: olvassuk el.

Értékelés: 4,5/5

Olvasásra ajánlom: hatalmas IGEN

Jeanne véleménye:

Úgy tűnik, Cassandra Clare-t nem lehet megkerülni, mostanában mindenhol szembejött velem a közelgő filmpremiere kapcsán. A szerző a "Végzet ereklyéi" sorozatával robbant be az olvasók köztudatába, amiről személy szerint semmit nem tudok, leszámítva azt, hogy 5 részből áll (de lehet, hogy ebben is tévedek). A "Pokoli szerkezetek" gyakorlatilag egy utólag megírt előzmény széria, ami leginkább azt mutatja meg, hogyan lehet lehúzni még némi bőrt (zsetont) az alapötletről (az olvasóktól).

Az angyal alapszituációja szerint Tessa Grey elveszti nagynénjét, és ezek után Amerikából a viktoriánus, borongós Angliába utazik, hogy újra együtt lehessen bátyjával, Nate-tel. Megérkezésekor azonban egy új világban találja magát, amiben kiderül, hogy senki sem az, aminek látszik, és a legnagyobb rejtélyt a saját személye jelenti. Kapunk angyalokat, meg alvilágiakat (démonok, vámpírok, vérfarkasok), ahogy az kötelező egy valamire való YA fantasy történet esetében, és ha sikerül elfogadni ezt az alapállást, egy egész jó történetet tárul elénk.

A Clare által megrajzolt világ kellően komor és borongós, ez a hangulat és az írónő stílusa volt az, ami tulajdonképpen beszippantott. A karakterek többnyire rendben voltak, Tessát is sikerült megkedvelnem, egyedül az nem fért a fejembe, hogy Charlotte és Henry mi a búbánatot keres egymás mellett. A kedvencem természetesen Will volt. Örültem, hogy nem egy széplelkű amorózó áll a középpontban, hanem egy nagy adag cinizmussal és kellő humorérzékkel megáldott fiú, aki nem tökéletes, és nem is akar egy pillantás után örökre összeházasodni Tessával. A párbeszédek során gyakran sziporkázott, és ennek következtében nem egyszer fordult elő velem, hogy hangosan felnevettem.

– Csakhogy te nem vagy hölgy, Jessamine... – kezdte Charlotte.

– Te jó ég! – szólt Will. –Egy ilyen kemény igazság kora reggel biztosan nem tesz jót az emésztésének.

Kifejezetten örültem, hogy a cselekmény nem a szerelmi szálnak volt alárendelve, hanem valóban történt is valami. Tetszett ez a fajta dinamizmus, és az sem vont le sokat a sztori értékéből, hogy sejtettem, ki a Magiszter. Az egyetlen dolog, ami minimálisan zavart, hogy néhány helyen a szöveg  az olvasó előismereteire hagyatkozik, az pedig az én esetemben hiányzott, hiszen a másik sorozathoz nem volt eddig szerencsém. 

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a fentieknél sokkal jobban lelkesedtem a könyvért, de elolvastam a második részét (A herceg), ami összetörte a bennem kialakult pozitív összképet. Hogy mitől dobta le az agyam az ékszíjat, azt hamarosan egy új posztban elolvashatjátok.

Értékelés: 4/5

Olvasásra ajánlom: igen.