A tizenhárom éves Emmát apja a halála előtt fiatalkori barátja feleségére és hajdani szerelmére, Kóthay Évára bízza. A Balaton parti festői kisvárosban, ahol még jól emlékeznek Emma világszép édesanyjára és az annak idején róla terjengő pletykákra, féltékenységgel vegyes gyanakvással fogadják a fiatal lányt. Emma élete akkor bolydul fel igazán, amikor váratlanul felbukkan a család régóta Párizsban élő, gyermekorvosként nevet szerzett fia, Gábor. A lányban, aki gyerekkorában súlyos titkok tudója lett, és aki a férfit vádolja anyja haláláért, feltámad a gyűlölet. Ám a szerelmet és a gyűlöletet olykor csak egy hajszál választja el egymástól. Lehet, hogy Emmát és Gábort minden félreértés és tragédia ellenére mégis egymásnak szánta a sors?

A fordulatos és megkapó szerelmi történet hátterében ott húzódnak a századforduló eseményei: a magyar millennium, a XX. század beköszönte, majd az első világháború, a Tanácsköztársaság és a Horthy-korszak kezdete. Az események sodrába vetett nem feddhetetlen, de szeretetreméltó és nagyon is emberi hősök sorsa azt bizonyítja, hogy minden személyes tragédiából és történelmi kataklizmából van kiút.

A történész végzettségű fiatal írónő első könyve nyitódarabja egy háromkötetes családregénynek, amely egészen XX. század végéig követi nyomon a Kóthay család több nemzedékének az életét.

Jeanne véleménye:

Elöljáróban – hogy valami pozitívumot is írjak – le kell szögezni, hogy az Ulpiusos kiadás borítója sokkal szebb, mint a korábbi verzió. Hiába, egy kis matt fólia meg formalakk csodákra képes.

A tartalom már kevésbé volt ínyemre, pedig esküszöm, szeretni akartam, hiszen magyar szerző könyve, több helyen romantikus történelmi családregényként harangozták be. Ebből csak két jelző nem illett rá: az én értelmezésemben nem történelmi és nem családregény. Fábián Jankáról – akinek a stílusa valamiért hihetetlenül távol áll tőlem – több helyen is elmondják, hogy történész végzettséggel rendelkezik, művét olyan korba helyezte, melynek hatalmas forrásanyaga és szakirodalma van, és ehhez képest mit kapunk? Egy olyan cselekményt, amit kínosan és kegyetlenül megerőszakolnak pár valós történelmi eseménnyel, személlyel (a királyné látogatása, Diósyék Párizsban, Szamuelyné és még sorolhatnám), de a szálak mögött kibontakozó igazi kor- és társadalmi állapotrajz hiányzott belőle. Ennek egyik oka talán, hogy a szerző túl nagy időintervallumot akart felölelni, de annak egyik részletét sem tudta igazán alaposan kidolgozni, mindenbe csak belekapott – ettől viszont rendkívül felszínes, összecsapott fércmunkának tűnt az egész.

A családregény szó értelmezése többféle lehet, számomra Thomas Mann Buddenbrook háza testesíti meg a kategória archetípusát. Ezt nem fejteném ki részletesebben, ha valaki olvasta, tudja miről beszélek – az Emma szerelme korántsem az a kategória.

Végül érjünk a romantikus szálra! Az Emma szerelmében mindenki halálos szerelembe esik egy pillanat alatt, csak éppen azt nem tudjuk, MIÉRT. Mert az "áldozatoknak" – azon kívül, hogy természetesen mind csodálatosan szépek – rendszerint semmiféle pozitív tulajdonságát nem ismerjük meg, általában nem tudunk róluk SEMMIT, ami miatt szerethetők lennének. Vegyük például Zoltán és Bella vagy ifj. Gábor és Bella esetét, de az sem világos, hogy Emma mi a vihart szeret meg Zách Pistában. Mindezeken még felül is tudtam volna emelkedni, ha a szereplők – Rozika kivételével – nem lettek volna ostoba önsorsrontók, kezdve Évával, aki nem Zoltánhoz ment feleségül, pedig őt szerette; aztán Bellával, aki volt annyira hülye, hogy terhesen is megcsalta a férjét a saját lakásukban egy suhanccal; és, ha már itt tartunk, ifj. Gábor sem volt a logikus döntések mestere.
Emma... Emma meg beleszeret abba a férfiba, akivel az anyja csalta az imádott apját, sőt még teherbe is esett tőle. Persze, mert ezt csak úgy el lehet felejteni, sőt, megbocsátani, hogy féltestvéreket csinált nekik, akik a saját gyerekeinek a féltestvérei is lettek volna. Igen, ez így teljesen normális.

A legdühítőbb számomra mégsem ez, hanem a legkommerszebb klisék halmozása volt: kegyetlen katonai iskola, a gonosz, üres szőke szépség, Hédike és Emma küzdelme az Anna-bál szépe címért, és az, hogy szegény Rozi kövér, csak azért, mert az apja cukrász. Nevetséges sztereotipizálások ezek, melyeknek nem lenne helye manapság az irodalomban. Szerintem.

Bánom, hogy elolvastam, és ezzel magamra/magunkra szabadítottam az egész sorozatot. Bocs, Bridget!

Értékelés: 5/1.

Olvasásra ajánlom: nem.

Bridget véleménye:

Fábián Janka Emma-kötetei folyton ott ülnek a sikerlistán, méghozzá általában elől foglalnak helyet, így mi sem hagyhatjuk ki őket, bármennyire is szerettem volna. A gondom ott kezdődött vele, hogy pont elég részből áll ahhoz, hogy sokáig kelljen Emmával és annak családjával lennünk, habár még mindig nem olyan hosszú ideig, mint amennyire a C&B párossal.
Nehézkesen kezdtem hozzá a könyvhöz, és nehezen is végeztem vele, már a fülszöveg se nagyon csinált hozzá kedvet, de adtam neki végül egy esélyt, és szerintem ez a lényeg.
A történelmi családregényünk nyelvezete meglehetősen egyszerű, nem sok összetett mondatot talál benne az ember lánya, ami az olvasást nagyban megkönnyíti, viszont izgalmassá nem teszi. Ezt már csak tetőzi a cselekmények sorozata, melyet unalmasnak nem mondhatunk, de kiszámíthatónak, és néhol erőltetettnek nagyon is. Eleinte minden nagyon lassan, vontatottan történik, még azt is megtudjuk, milyenek voltak a szerelmi viszonyok Emma születése előtt. A végére azonban az írónő összecsapja az eseményeket, és a gimis történelemkönyv alcímeit csak egy-egy gyermek születésével szakítja félbe.
A legtöbb karakter számomra idegesítő, kidolgozatlanok, felszínesek, nem sikerült egyiket sem megkedvelnem. A címszereplő Emmával nem tudtam azonosulni egy percig sem.
Arra jutottam, ha tényleg ilyen volt a 20. század eleje, nagy szerencse, hogy nem abba a korba születtem.

Olvasásra ajánlom: nem

Pont: 5/2.