Egyetlen döntésed hatására megváltozhatsz – vagy akár meg is semmisülhetsz. Minden egyes választásunknak megvannak a maga következményei – Tris Prior is megtapasztalja ezt, amikor nyugtalanság s zavar támad körülötte a társadalom valamennyi csoportjában. Meg kell próbálnia megmenteni a szeretteit – és önmagát –, miközben újra meg újra szembesül a fájdalom, a megbocsátás, az azonosulás, a hűség, a politika, a szerelem és a szeretet kérdéseivel.

Jeanne véleménye:

Az előző kötettel folytatott küzdelmem után vártam egy kicsit a második rész olvasása előtt. Hogy ne végezzünk fél munkát, még A beavatottból készült filmet is megnéztük Bridgettel, hogy ráhangolódjunk a témára, de ez sem segített sokat. Valahogy nem fogott meg az atmoszféra, amit Roth teremtett, és ez a filmvásznon sem jött át, így tulajdonképpen közönyösen vártam, mit tartogat számomra az aktuális kötet.

A cselekményszálat pontosan ott vesszük fel, ahol abbahagytuk, ami fontos momentum, hiszen az előző rész végén 16 éves főhősnőnket vállon lövik, megkínozzák kicsit, pankrációzik a leszedált szívszerelmével, de mindenkit megnyugtatok, Tris Priort nem olyan fából faragták, hogy ez az útjába álljon. Továbbra is gond nélkül ugrál le a vonatokról, és beszél/tesz hülyeségeket, noha elméletben ő az, aki sokkal jobban átlátja a lényeget, mint a társai.

– Johanna Reyes vagyok – mondja, a kezét felém, majd Tobias felé nyújtva. Ez a Bátrak körében dívó bemutatkozás. Meglepő számomra, hogy Johanna tisztában van egy másik csoport szokásaival.

 

Csak, hogy mindenki tisztán lásson: Johanna Reyes a Barátságosak csoportjának egyféle vezetője (feltehetően okosabb, mint egy ötödikes), a csoportok nem egymástól hermetikusan elzárva élnek, tehát bárki, bármikor láthatja mások szokásait. Ha ez tényleg ennyire meglepő Tris számára, akkor vagy az ő agya kisebb az átlagosnál, vagy tényleg mindenki akkora tahó, hogy azon kell csodálkoznunk, ha nem a szoba közepére végzik a dolgukat.

Roth valószínűleg belátta, hogy nem tud mit kezdeni a szerelmi szálakkal, mert Trist és Négyest sikeresen eltávolította egymástól, míg a többi kialakuló románcot csírájában elfojtotta azzal, hogy egyszerűen csak megölte az egyik felet. Így az olvasó számára nem maradt más, mint az a teljesen logikátlan eseményhalmaz, amiből kiderül, hogy Chicagóban mindenki és minden elcseszett:

– barátságos csak akkor lehetsz, ha a kenyérbe rejtett tudatmódosító szer hatása alatt állsz,

– korra és nemre való tekintet nélkül legyilkolsz mindenkit, mert szimuláció hatása alatt állsz,

– korra és nemre való tekintet nélkül legyilkolsz mindenkit, mert csak,

– pofátlanul hazudsz annak, akit szeretsz (vagy ez csak a Prior családra jellemző?).

A végkifejlet... nos, számomra felfoghatatlan. Az egész hajcihő egy szupertitkos felvétel körül zajlik, ami nagy titkokra derít majd fényt. Megszerzik és megnéznek egy videót, amitől jól elborzadnak, mert olyan képeket látnak rajta, amin üveges tekintetű emberek gyilkolnak halomra másokat. Jön a nagy döbbenet, hűha, ez van a kerítésen túl... csesszék meg, hát nem ezt csinálták a kerítésen belül is mindkét könyvben? Először lekaszabolták az Önfeláldozókat, aztán megritkították a Bátrakat, majd a Művelteket... egyedül a betépett hippinépség menekült meg a balhétól, mert ők inkább fákat simogattak helyette. Tipikusan "ez meg mi a ..." érzésem volt, még jó, hogy Bridget előrendelte már a záró kötetet, és nem kell sokat várni a remekül felépített, döbbenetes meglepetéssel záruló második rész folytatására.

És végül a kedvencem:

"Ez életem utolsó beszélgetése volt vele." – mondja ezt Tris Christináról a 264. oldalon. Ehhez képest az elkövetkező majd 200 oldalon többször is beszélgetett vele. Ezt azért valaki megmagyarázhatná nekem...

Értékelés: 2/5

Olvasásra ajánlom: igen

Bridget véleménye:

A megannyi sorozat után, amit elkezdtünk, egyre kevesebb lelkesedéssel fogok bele egy újabba, tartva a csalódástól és attól, hogy ez a csalódás végigkísér majd köteteken át.

Miután elolvastuk Jeanne-nal a Beavatottat, a Lázadótól már nem sokat vártam, de azért tudni akartam, mi lesz a vége – a kíváncsiság fog a sírba vinni, oh, nagyon-nagyon korán.

A történetben ott tartunk, hogy a Műveltek cselszövése után a társadalom a darabjaira hullott, azoknak, akik szembeszálltak a Műveltekkel, szintén menekülnie kell, ugyanúgy, mint az Elfajzottaknak. Közben a Csoporton kívüliek sem tétlenkednek, megerősödtek, befogadják a menekülőket és haditervet kovácsolnak a Műveltek rémuralma ellen. Hogy, hogy nem előkerül Négyes (Tobájösz – a mozifilm után szabadon) édesanyja is, aki nem halt meg (micccsoda fordulat), nem kevesebb szerepet tölt be, mint a Csoporton kívüliek vezetőjéét. Itt azonban nem ér véget a kavarás, Tris és Marcus egy titok után kutat, ami mindent megváltoztathat, ezért nem hajlandóak megtámadni a Művelteket (egyedül ők őrzik ezt a tudást), oh, de a Csoporton kívüliek sem olyan jó fejek, mint mutatják, mert egyedüli uralmat akarnak, nem osztoznak senkivel – tekinthetjük ezt akár bosszúnak is az évekig tartó szenvedésükért és kirekesztettségükért.

Mindamellett, hogy így röviden összefoglalva elég izgalmasnak tűnik a történet, azért olvasva ez sokkal, de sokkal lassabb, oldalakon keresztül unatkoztam: unalmas volt a szerelmi szál, a cselszövés, a taktikai megbeszélés és a nagy fordulatok (nem, nekem ne mondjátok, hogy egészen eddig egy másodpercre sem gondoltátok Calebről, hogy áruló…).

 Amit még mindig nem értek, és ez alapvető problémám a legtöbb YA-val: miért szerettek egymásba a főszereplők? Komolyan nem találom a lapokon, vagy akár a sorok között sem a nagy, igaz szerelmet, és még azt sem mondhatjuk, hogy szerelem volt első látásra. De igazából egyiküknek sincs olyan tulajdonsága, amitől hanyatt dobnám magam és így még ezzel sem tudom magyarázni a semmiből jött szerelmüket.

És végül, de nem utolsó sorban, valaki magyarázza már meg nekem, hogy mégis mi ez a világkép, amiben vagyunk? Volt egy nagy háború, ami miatt lekerítették Chicagót, kasztokat hoztak létre azért, hogy majd egy nap, akik másképp kezdenek gondolkozni (tehát ugyanúgy, mint a régiek, akik a nagy háborút okozták, hiszen az emberek akkor sem voltak olyan egysíkúak, hogy csak egy viselkedési mintát kövessenek), megmentik a világot…? Most miazistenvan?

Értékelés: 2/5

Olvasásra ajánlom: nem