Mia tizenhat éves, cinikus, lázadó, határozott, nem fél szembenézni a kihívásokkal, amit az iskola, az osztálytársak és az elvált szülők jelentenek. Viharos a kapcsolata az anyjával, aki mindennél jobban szereti őt, viszont pasiügyekben eléggé hasznavehetetlen.
Mia, amióta az eszét tudja, egy dologra vágyik: hogy bekerüljön a londoni Royal Ballet Schoolba, a világ legnevesebb tánciskolájába. Csakhogy a felvételi vizsga kegyetlen, a tandíj pedig megfizethetetlen egy egyedülálló édesanyának. És csak hogy az élet még bonyolultabb legyen, a lány titokban őrülten szerelmes a legjobb barátnője bátyjába, Patrickba. A fiú annyira fantasztikus és különleges, hogy már-már nem is tűnik egyszerű halandónak, inkább egy angyalra hasonlít.
Mia sosem hitt abban, hogy egyszer minden álma teljesülhet. Arra pedig pláne nem készült fel, hogy amit a sors egyszer már nekiajándékozott, azt el is veheti tőle.

 

Bridget véleménye:

Miután a VP minden sz… akarom mondani: béna dolgot kiad YA címszó alatt, még mindig az Alkonyat széria hullámát meglovagolva, őszintén kíváncsi voltam, mit kezdenek a tiniregényekkel más kiadók – mostani esetünkben a Libri.

Hogy miért a Szerelmem egy angyal? Fogalmam sincs, igazából. Bementem az Allee Librijébe, szép, rendezett halmokban ott voltak egymáson a kötetek, volt egy szabad órám, gondoltam, kezdjük el!

Kicsit furcsálltam eleinte, hogy a cím ellenére sehol egy angyal, sehol semmi természetfeletti történés, már-már becsapva éreztem magam, de aztán jött a csattanó, a függővég, és tádám! Ennél jobban azonban nem akarom lelőni a poént, olvassátok el ti magatok!

A könyvről viszont általában: kezdetben nagyon üdítő volt Bosco stílusa – még élénken élt bennem a Szívritmuszavar és az Enigma okozta trauma, hogy meg tudjam becsülni az olasz írónő sorait. Nem is bántam, hogy kaptunk végre egy olyan történetet, ahol átlagos család, átlagos drámáiba csöppenünk bele, ahelyett, hogy tinik akarnák megmenteni a világot, vagy akár vámpírokba, angyalokba szeretnének bele öngyilkos hajlamú, idegesítő hisztigépek.

Azonban elég sok mindent nem tudtam helyretenni magamban: Nina kettős jellemét (egyik pillanatban ő a legnagyszerűbb teremtés a földön, a következőben hisztis kislány, akinek nem csak a pasik terén van borzalmas ízlése, de egy másodperc alatt képes lemondani a legjobb barátnőjéről, mert az szerelmes a bátyjába…hát…), a sok háborút Mia és az anyja között (én sem voltam egy egyszerű tinédzser, de ennyi hazugságot, játszmát, mint amennyit ez a két ember művel…), valamint Mia anyjának a legjobb barátnőjét, aki folyton kártyát vetve mondja meg a tutit. Így felsorolva talán nem tűnnek idegesítőnek, de olvasás közben egyikkel sem tudtam meg megbarátkozni, kellemetlen ízt hagytak maguk után a számban.

Mindennek ellenére úgy érzem, megérte elolvasni, okozott nekem pár kellemes percet a történet, Bosco stílusa és egyáltalán nem jártam rosszabbul, mintha egy VP-t kellett volna megint elolvasni. Sőt.

Értékelés: 5/3

Olvasásra ajánlom: igen

Jeanne véleménye:

Régen váltott ki belőlem ennyire szélsőséges érzelmeket könyv, mint ez. Az első 50-60 oldalát imádtam, tetszett Bosco szóhasználata, szarkazmusa, pezsgő stílusa, örültem, hogy végre egy olyan "ifjúsági" regény van a kezemben, ami nem vált ki belőlem élből fanyalgást. Hiányoztak a dagályos mondatok, az ömlengések, a korosztályhoz egyáltalán nem passzoló stiláris sajátosságok, volt azonban helyette fanyar humor, nyers őszinteség, minden, ami számomra szerethetővé tette a könyvet.

Ahhoz képest, hogy a cím alapján valami hasonló nyálas borzalomra számítottam, mint az Akit egy angyal megcsókolt, ilyen remekbe szabott mondatokat kaptam:

Az igazat megvallva inkább hánytam az ötlettől, de nem tehettem semmit.

Egészen addig rendben volt minden, amíg el nem kezdődött a konkrét cselekmény, de onnantól a kezdeti lelkesedésem fokozatos gyűlöletbe csapott át. Mia annak ellenére, hogy eleinte értelmes kamaszlánynak tűnik (minden hibájával együtt), a végére meghódítja az irracionális viselkedés Csomolungmáját, és mindent elkövet, hogy kiváltsa az olvasó ellenszenvét. Tudatos szerkesztési eszköz ez, Bosco fokozatosan idegenít el mindenkit Mia mellől, hogy egyedül kelljen megvívnia legnagyobb küzdelmét. Talán azt remélte, hogy empátiát érez majd az olvasó, de őszintén szólva engem mérhetetlenül bosszantott az az idiotizmus, amit Mia produkált.
Mondjuk a többi szereplő sem ment a szomszédba egy kis tökéletesen logikátlan viselkedésért: a "kedvencem" az a jelenet volt, amikor Patrick órákat utazik, hogy láthassa Miát, de nem akarja megzavarni tánc közben, ezért inkább ír neki egy levelet, utána pedig köszönés nélkül visszautazik a bázisra.

A fülszöveg előre vetíti a tragikus véget, így talán nem túl nagy spoiler, ha leírom, hogy a nagy szerelem nem úgy alakul, ahogy azt hősnőnk elképzelte. Ebben persze semmi meglepő nincs, hiszen valami következménnyel járnia kell a folyamatos hazudozásnak, és a másokon átgázolásnak. A morális tanulság talán az lenne, hogy nem kell fejjel a falnak menni, és akkor nem törik be a fejünk, de a magvas gondolatokat inkább meghagyom Oravecz Nórának.

A végére még két apró észrevétel:

– A borító grafikája nagyon tetszik, de a felület nemesítése borzasztóan sikerült, ezen a matt fólián minden meglátszik, a saját példányom egy olvasás után úgy néz ki, mintha az Alien-királynő vérével kenték volna be.

– Várom magyartanárok véleményét azzal kapcsolatban, hogy a cím megfelel-e a nyelvhelyességi szempontoknak.

Értékelés: 5/2

Olvasásra ajánlom: igen