Még csak néhány hét telt el azóta, hogy a sorozatunk első kötetéből megismert MacKayla Lane repülőgépe földet ért Dublinban, és az ír fővárosban máris fenekestül felfordult a világ. Mac erre alighanem csak annyit mondana: na és, az övé is felfordult, abban a pillanatban, amikor értesítették róla, hogy Írországban tanuló nővérének brutálisan megcsonkított holttestét megtalálták egy szeméttel borított sikátorban, Dublin északi részén. Macet attól fogva a bosszú élteti. Pártfogója, a titokzatos Jericho Barrons segíti őt abban, hogy az ősi tündérvilágba vezető misztikus nyomokat követve, eljusson Alina gyilkosáig. A nyomozás során megismeri a város ódon falai között nyüzsgő ijesztő árnyfigurákat, szörnyeket, gengsztereket és gonosz tündéreket, megtanul káromkodni, lopni, hazudni és ölni.

Egyetlen rövid hónap alatt sikerül a város minden mágikus erővel bíró lényének a tyúkszemére lépnie. Egyre több veszély leselkedik rá, de szerencséjére Barrons mindig kéznél van, hogy kimentse ellenségei karmaiból.
Csak egy kivétel van: V’lane, a halált hozó szextündér, aki olyan intenzív szexuális vágyat kelt Macben, hogy a puszta látására a lány vetkőzni kezd.
És V’lane többnyire váratlanul tűnik fel Mac közelében. Ahogy most is.

Egy meztelen tündérherceg láttán minden más férfi örökre háttérbe szorul.

Vajon hol lehet most Barrons? Képes-e mégis legyőzni a veszedelmes szextündér vonzerejét és mesterkedését, s megmenteni a lányt a halálos ölelésből?

Bridget véleménye:

Nem kellett sokáig noszogatni, és nem is kellett nagyon erőt vennem magamon, hogy folytassam Mac és Barrons történetét, habár mint az előző kritikámban említettem, először nem ragadott magával teljesen a sztori, de összességében tetszett. Így mentem is a Könyvudvarba (ez a reklám helye) a második részért (Álom és valóság), hogy Jeanne-nal ezt is minél hamarabb olvashassuk (na meg azért, mert el akartam odázni a Cat és Bonest…).

Mac unalmas kisvárosi életét végleg maga mögött hagyta, mikor betette a lábát az írek földjére, azóta ugyanis nincs megállás, folyton történik vele valami. Az első részben tudta meg, hogy ki is ő valójában, hogy nem csak az a világ létezik, amelyről eddig tudott, hanem egy másik, sokkal sötétebb és veszélyesebb is, ahol az élet nem mindig fenékig tejfel, sőt! Olyannyira nem, hogy minden nap történik vele valami, ami fenekestül forgatja fel a terveit, elképzeléseit, mindig akad egy gonosz figura, akivel ujjat kell húznia azért, hogy megbosszulja a nővére halálát, és megmentse a világot, és persze ezt a másik fél sem hagyja szó nélkül. Így keveredik folyton bajba önmaga, vagy Barrons miatt hősnőnk, ami nem egyszer majdnem az életébe is kerül.

Ezekkel az elemekkel azonban már az első kötetben is találkozhattunk, miben különbözik akkor a második? Sokkal sötétebb hangulatú, borúsabb az egész történet (igen, még lehetett fokozni), viszont kapunk új karaktereket, akik visznek egy kis színt ebbe a morcos, tündérek által lassan elfoglalni látszó világba – én már alig várom, hogy megtudjuk, mi velük az írónő terve.

Kaptunk azonban még több tündért is, akiktől irtózhatunk, és akikkel főhősünknek naponta szembe kell néznie, sőt, kaptunk tündérhús-evő féltündéreket is, amik nálam már jóval átlépik a gusztustalanság határát – néha el is gondolkodom, hogyan lehet egy nőnek ennyire sötét képzelete, mint Moningnak. Habár hatalmas Írország rajongó vagyok, de nem ez az a könyv, amelyik kedvet csinál az olvasónak ahhoz, hogy odalátogasson, hiszen csak a sötét oldalát látjuk: megállás nélkül szakadó eső, kietlen sikátorok; még jó, hogy a valóságban nincsenek tündérek, mert nagy ívben kerülném el azt a helyet, nemhogy tervezgetném az odautat...

És még valami, amit nem hagyhatunk szó nélkül: Mac jellemének fejlődése, személyiségének átalakulása fontos szerepet kap a kötetben, és nem csak a sötét tündérek legfőbb ereklyéjét tudja majd ezáltal megtalálni, de Barrons-szal való kapcsolata is megváltozik. Az amerikai naiv, gondtalan kislány kezd egyenrangúbb szerephez jutni, és egyszer már majdnem eljutnak odáig is, hogy feszültségüket egy dühös, vad szexszel vezessék le, csak megjelenik a Nagyúr… mindenesetre kíváncsi vagyok, meddig kell még várnom erre a bizonyos szexre (ne, légyszi ne mondjátok meg akkor sem, ha ti már olvastátok :-) ). És persze, hogy megtudjuk végre, mi is Jerciho Barrons valójában. Gondolom, ez sem következik be túl hamar. :D

Olvasásra ajánlom: igen

Értékelés: 4/5

Jeanne véleménye:

Kedves Mari!

Tudom, legutóbb azt írtam, nem leszünk öribarik, s ez talán rosszul eshetett neked. A második részt olvasva már-már meggondoltam magam, de akkor jöttél megint a petúniákkal és kicsit újra megharagudtam rád. Ha az első részben nem tudatosítottad volna eléggé, hogy Kajla déli neveltetést kapott – ott pedig a "csinos lányoknak nincs mocskos szájuk", helyette petúniának hívják a segget, karamellás vödörnek a szart, békának a baszd meget –, akkor most megtetted újra, én pedig hisztérikusan felnevettem. Most komolyan, Mari, mi szükség volt erre? Miért kellett ez a karamellás vödör már megint?

Esküszöm, majdnem szerettem ezt a könyvet, de akkor fogod magad, és agyonbékázod ilyen hülyeségekkel a pozitív élményeimet, és marad helyette a keserű szájíz, meg a kétség, hogy akarom-e a folytatást. Az sem lett volna gond, ha egy kicsit kevesebbet sugallod, hogy Malluce talán mégsem halt meg. Akkor talán elgondolkodhattam volna rajta, hogy ki lehet a csuklyás a sikátorban, de így még ezt a lehetőséget is elvetted tőlem. Aztán ott volt még örök kedvencem,  WLan, a "halált hozó szextündér" – újabb hisztérikus nevetés –, akinek a fülszöveg szerint fontos szerep jut, de valójában simán elhagyhattad volna. Gondold el, Mari, hány nőt tettél örökké elégedetlenné az életben! Kajlának orgazmusa lett annyitól, hogy WLan társaságában hasra fordult a homokos tengerparton, míg mások pöröghetnek kedvesük jelenlétében fel-alá, mint ribanc a retiküllel, nem fog történni semmi. Hány férfit döntesz majd alkoholizmusba amiatt a lenéző mondat miatt, hogy  "Nem vagy egy WLan!"?

Mielőtt azt hinnéd, csak a rosszat látom meg a munkádban, elmondom, hogy egyes részek kifejezetten tetszettek. Az akciójeleneteid egyre jobbak, végre több a feszültség, az izgalom, amit az első részből hiányoltam. Örülök, hogy hagytál pár elvarratlan szálat, és nem erőlteted a romantikát Barrons és Kajla között. Igazából én azért drukkolok, hogy ne jöjjenek össze soha, de sejtem, hogy ez a kívánságom nem teljesül. A könyv második fele  – onnantól, hogy Kajla visszatért a kis kiruccanásából – szinte teljesen hibátlan volt, úgy olvastam végig, hogy eszembe sem jutott letenni.
Látod, egész jó író vagy te, ha megerőlteted magad, még azt is elérted nálam, hogy kíváncsi legyek a folytatásra.

Szóval hamarosan újra találkozunk, addig a petúniamentes folytatásban bízva maradok tisztelettel:

                                                                                                            Jeanne

Értékelés: 5/3,5

Olvasásra ajánlom: igen