Tékozló fiú. Veszélyes szerelem. Halálos titok. Grace Divine a helyi lelkész lánya mindig is tudta, hogy valami rettenetes történt azon az éjszakán, mikor Daniel Kalbi eltűnt, bátyja, Jude pedig vérbe fagyva tért haza. Most, hogy Daniel visszajött, Grace-nek választania kell iránta érzett növekvő vonzalma és bátyjához való hűsége között. Ahogy Grace közelebb kerül Danielhez, megtudja az igazságot arról a rejtélyes éjszakáról és arról, hogyan mentse meg szeretteit, ám ezért talán legféltettebb kincsével kell fizetnie: a lelki üdvével.

Jeanne véleménye:

Olyan régen olvastam már vérfarkasos könyvet, ráadásul a téma is unikumnak számít, gondoltam hiánypótlásként elolvasom Bree Despain sorozatkezdő kötetét, a Fekete bárányt. Na jó, a korábbi értékeléseimből kiderül, hogy egyáltalán nem áll hozzám közel a téma, így eleve fanyalogva vágtam bele az olvasásba, és nem mondhatnám, hogy pozitív élménnyel fejeztem be.
Bátran kijelenthetem, mind közül ez a leggagyibb farkasos sztori, amit eddig olvastam. Adott egy lány, akinek az apja lelkész, az anyja meg szimplán csak hülye, aki ollóval vagdossa a szőnyeg rojtjait egyforma hosszúságúra. Ezek után talán senki sem lepődik meg azon, hogy főhősnőnk, Grace Devine (igen, valóban Isteni Kegyelem a neve) is rendelkezik némi defektussal. Mit neki globális felmelegedés, éhező afrikai gyerekek, a legnagyobb gondja az, hogy öreg a kocsijuk és a szülei nem vettek neki mobilt. Ok, elismerem, ez utóbbi tényleg felér egy világégéssel, már a dinoszauruszok is a mobiltelefon hiányába pusztultak bele (bizonyítottan öngyilkosok lettek miatta), szóval abszolút megértem a folytonos picsogást.
Mellé jön a tékozló fiú, Daniel, akinek legfontosabb ismérve, hogy olyan a szeme, mint a sársüti. Nyilván őrülten szeretik egymást, bár nem derül ki számomra, hogy az érzések miből fakadnak. Mindegy, lépjünk ezen tovább, hál' Istennek ezek ketten szeretnek szenvedni, megfelelően ki is töltik vele az oldalakat. Ha valaki bírja ezt a küszködést, az könnyen felül tud emelkedni azon, hogy közben sokáig nem is történik semmi, ráadásul még a szerző is teljesen hülyének nézi. Bree Despain kényszeresen szájba rág mindent, mintha egy ötévessel szeretné megértetni a cselekményt (ezúton kérek elnézést minden ötévestől), ráadásul egy fejezetet sem képes homogén módon megírni, mindenképpen széttördeli azokat egy-két hely- vagy időmegjelöléssel.
Rövidre zárva: Daniel vérfarkas, aki megharapta Grace bátyját, Jude-ot, majd Jude megharapta Grace-t. Grace az igaz szerelem nevében leszúrja Danielt, így Sársüti kigyógyul a szőrmekórságból, míg a lányból várhatóan farkas lesz a következő részben (Hol is volt már ilyen? Csak nem a Shiverben?) Látjátok, el sem kell már olvasni a folytatást!

Értékelés: 5/2.
Olvasásra ajánlom: nem kifejezetten.

Bridget véleménye:

Vannak könyvek, sorozatok, filmek, melyeknek a sztorija úgy jó, ahogy van, önmagukban alkotnak maradandó, kellemes élményt, olyat, melyhez akár később is szívesen visszanyúlunk. És van A fekete bárány. Amely tipikus esete a sok különálló jó történet összemixelésének – nem kell túl nagy kreativitás hozzá, kicsit belekapunk ebbe-abba, kivesszük a kedvenc jeleneteinket, összegyúrjuk úgy, hogy logikailag minimálisan stimmeljen, és tádáááám, már van is egy kiadott könyvünk.
Ami persze, a fent említett egyértelmű okok miatt eléggé megosztja az olvasók véleményét, mint ahogy én sem tudtam gondtalanul élvezni, de mégsem mondanám egyértelműen negatív élménynek. Hiszen a könyv nem adott sem többet, sem kevesebbet, mint amilyet a legtöbb fiction, amelyet a 13-15 (nagyon max. 18) éves korosztálynak szántak.
Volt itt minden: a Hetedik mennyországból megismert vallásos család, melyet személy szerint eleinte nagyon kedveltem, buta főhősnő, gyerekkori szerelem, vérfarkasok, nem sok izgalom, még kevesebb igazi történés, szerelmi háromszög hosszú oldalakon keresztül.
Mégsem bántam meg, hogy elolvastam – pár óra alatt végeztem vele, egy hideg őszi estén a takaróba burkolózva tökéletesen eltelt vele az idő, olyannyira, hogy utána, a második részt is hamar kivégeztem.
Amit nem értek: sokan dicsérik a borítót… hát komolyan emberek, mi szép rajta? Még, ha a lábak lennének a gyengéim, sem hiszem, hogy tetszene a hulla fehér, göcsörtös pálcikaláb… most komolyan? És mindkét rész borítóján? Mondjátok, hogy a harmadikon nem ez lesz, please!
A cselekményről, és a szereplőkről most nem szeretnék sokat írni, inkább olvassátok el, merthogy a rövid értékelésem a következő:

Pont: 5/3.
Olvasásra ajánlom: igen