És megnyílik a föld síri csendben. Cat Crawfield és élőhalott szerelme, Bones összeszokott párost alkot. Számos csatát nyertek a halandók oldalán az elvetemült vámpírok ellen, de most fordult a kocka. Cat hiába él rejtőzködő életet, ellenségei leleplezik, és ez akár az életébe is kerülhet. Eközben Bones egykori szerelme, a fekete mágia ismerője is a nyomukban liheg, és Cat ügyessége és esze ez egyszer kevésnek bizonyul a gonosz hatalma ellen. Csakis vámpírösztönében bízhat, ha meg akarja menteni szerelmét a síron túli sírtól.
Jeanne véleménye
A sorozat első két kötete kicsit tömény volt nekem egymás után, ezért tartottunk egy kis pihenőt, mielőtt elő vettem volna a folytatást, a Síri csendbent. Frost ugyanott veszi fel a fonalat (értsd: vérben tocsogást), ahol korábban abbahagyta: Cat és Bones a titkos alakulat kötelékében öldökli a csúnya, gonosz vámpírokat, miközben esküvőre készülnek. Persze nem minden alakul úgy, ahogy szeretnék, mert Cat egyre kevésbé tudja álcázni magát (jaj, felismerték a vörös hónaljszőréről!), ráadásul az anyja is jobban örülne, ha egy régensherceghez adhatná a lányát, mintsem egy vámpírhoz, aki még az elemi tiszteletet sem adja meg neki (nem is értem...). Szóval a feszültség fokozódik, és a helyzetet súlyosbítja, hogy Cat apja sem a tipikus örömapa: szívesen adná Bonesnak a lánya kezét, és egyéb testrészeit: külön-külön.
Természetesen nem kell aggódnunk, Bones mindig mindenhová odaér időben, gyakorlatilag másról sem szól a könyv. Ja, de, az előző részekhez hasonlóan van még benne vér, vér, szex, vér, vér, az elsődleges nemi jellegek gyakori mutogatása, vér, szex, vér és vér. A második kötet végén megfordult a fejemben, hogy a saját maga által felállított mércét az írónő hogyan tudja majd újra megugrani? Valószínűleg ő is kényszerítve érezte magát, különben nem próbált volna meg olyan elemeket beleszőni a történetbe, mint Kleopátra lánya, aki a vámpírság mellett varázserővel is bír (bah!) vagy éppen Vlad Tepes, alias Dracula. Nem értem, miért kell egy viszonylag jól induló sorozatot kifulladásig erőltetni, miért nem lehet méltósággal befejezni? Bones kamuhalála, a zombitámadás, a majdnem-szex Tate-tel, mind-mind arculcsapása az első kötetnek, ugyanakkor hiányoltam a szellemességet, az újszerűséget, ami abban még megvolt.
A harmadik rész számomra túl sok volt, egyúttal túl kevés is. Tate és Juan vámpírrá változtatása után már csak azt várom, Cat anyjából vagy nagybátyjából mikor válik vérszívó...
Értékelés: 5/1,5
Olvasásra ajánlom: nem
Bridget véleménye:
Régen olvastam az első két részt, és emlékszem, hogy nem voltam teljesen lenyűgözve tőlük, de az idő megszépíthette az emlékeket, mert most visszasírom őket.
Nálam több sebből vérzett a könyv, és bármennyire erőlködöm, nem sikerült megkedvelnem a sorozatot. Ettől függetlenül, be fogjuk fejezni, de nem vagyok odáig tőle.
Kezdjük ott, hogy szerintem Cat sem jobb a többi tipikus főhősnőnél, akik nem hallgatnak az okosabbakra, hanem fejjel mennek a falnak, hogy bizonyítsák a… mit is? Milyen erősek? Mennyi hasznukat lehet venni? Nem, valahogy sosem ez lesz a vége – meghal miattuk valaki, vagy ő kerül olyan helyzetbe, hogy mindenki kétségbeesetten küzd az életéért. Annyi, hogy Cat tovább mehet el ilyen téren, mint mondjuk egy Bella Swan, hiszen Catnek majd minden oldalon leszakadt a karja, kitépték a torkát, kivágták a bőrét… Remek, igazán szórakoztató volt olvasni, milyen ostoba liba. Még mindig nem tudom megérteni, ki mit eszik rajta, de már meg sem próbálom.
A karaktereket tekintve nekem még mindig Bones az egyetlen értékelhető, a többiek vagy túl unalmasak, jelentéktelenek, vagy fárasztóak, erőltetettek. De Bones, még mindig Bones, még mindig igazi guilty pleasure, kivéve persze, mikor papucsot játszik, de hál istennek, nem sok alkalommal hagyja magát.
A sztori számomra túl van komplikálva, túl sok mindent erőltetett bele egy könyvbe az írónő – ősi egyiptomi vámpírok, Drakula, Cat köcsög apja, boszorkányság, zombik és emellé még minden második emberből vámpírt kellett csinálni. Nem tudom elképzelni, hogy ezek után mit tud elsütni a folytatásban Frost? Persze, Bones-Cat esküvő csak lesz már, annyit beszéltek róla, de egyébként? Mondjuk, ebben a részben csak vagy kétszer szexeltek hőseink, talán abból kapunk többet a következő részben? Majd megtudom, de remélem, Jeanne is egyet ért velem abban, hogy a negyedik rész előtt olvassunk valami mást.
A legnagyobb csalódás az utolsó fejezetben ért, körülbelül akkora volt, mint mikor az Alkonyat – Hajnalhasadást olvastam: vártam a nagy összecsapást, a finálét, az óriási harcot, és tulajdonképpen kaptunk egy nagyon egyszerű megoldást, ami egyből ki is ölte belőlem az izgalmakat.
Értékelés: 5/2
Olvasásra ajánlom: akinek eddig tetszett, ezután is fog, engem nem győzött meg
